2011. 04. 29. Bábeli nemzedékek Pál János
Többször beigazolódott az emberiség történelme során, hogy nemcsak a Bábel tornyát építők nemzedéke volt nagyravágyó. Ezt a tapasztalatomat megerősítő híradásba botlottam a minap is. Egy több tízmillió dolláros kutatási programról szólt a tudósítás egy olyan mesterségesen létrehozott kísérleti telepről, ahol kutatások zajlanak olyan módszerek, technikák kidolgozásra, amelyek lehetővé teszik majd a Földön kívüli életet, más bolygók emberek általi benépesítését.
Furcsa ez a kísérlet, furcsa az ember – futott át az agyamon a gondolat. Mert itt az élet, és ő mégis máshol szeretne életet teremetni. „Rajta ül” az életen, és keresi az életet.
Erasmus jutott eszembe, aki A balgaság dicséretében egyik helyen ezt írja: „Nos, nem látjátok-e, hogy az összes élőlények közül azok élnek a legboldogabban, amelyek a legtávolabb állnak a tudományoktól, és nincs más mesterük, csupán a természet. [...] sohasem tudom eléggé dicsérni a Kakas-Püthágorászt, aki bár egymaga minden volt: bölcs, férfi, nő, király, magánember, hal, ló, béka, sőt úgy tudom tán szivacs is, mégis egyetlen állatot sem tartott szerencsétlenebbnek, mint az embert, mégpedig azért, mert minden más élőlény elégedett a természet határain belül, egyedül az ember igyekszik túllépni sorsának határait.”
Nem jobb volna ezt a teremtett világot otthonossá tenni, és azon kísérletezni, hogy itt éljük le halandó életünket? Miért nem vagyunk megelégedve ezzel a gyönyörű isteni alkotással, amit Földnek nevezünk, és ahol mindenki számára van hely, ha a természet, ha az isteni törvények szerint élünk? Miért keressük mindig a tudományokkal a megoldásokat az emberi létre, életre?
Nem tudom! Azt ellenben igen, hogy a bábeli kísérlet kudarcba fulladt; és attól tartok, miközben mi az emberi élet határain túl a lét új formáit keressük, az alatt éppen itt, a Földön fogjuk felszámolni életünket – mert talán túl balgák vagyunk az élethez is?!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése