Nagy László: Gyalogosan

2013. 07. 06.	Gyalogosan	Nagy László
Vannak emberek, akik életük egy részét autóban töltik, sokat utaznak. Ha tehetnék, autójukkal behajtanának az irodába, a vendéglőbe, a műhelypad, a számítógép mellé. A minden nap kisebb vagy nagyobb távolságra ingázók, saját gépkocsival vagy tömegközlekedésben órákat töltenek el várakozva vagy utazva. Életük részévé vált az utazás. Automatikussá váltak a mozdulatok. Tudják, hogy hány lépés otthonuktól az autóbusz megálló, hány lépcső vezet a munkahelyig, ismerik a vezetők minden mozdulatát. Mikor lehet és mikor nem véleményt mondani. És talán már hiányzik, ha nem kell reggel korán autóba ülni. Egyik ismerősöm meséli, hogy napok óta gyalog jár a városban. Itt született, itt nőtt fel és csak most, érett fejjel, gyalogosan járva látja, hogy mennyi szépség is van a világban. Még van. Most látja, mert néha megáll, beszélget az ismerősökkel, nézelődik. Látja, hogy minden ismerőse és barátja még nem ment el, látja, hogy milyen szépek az épületek, hogy még vannak régi kapukilincsek, hogy régen milyen szakértelemmel készítették el a kapukat, az ablakokat, és ahol ezeket kicserélik, ordítanak az új ablakok, hogy ők mit keresnek a több száz éves épületen. Igen, érdemes gyalog járni. Nem csak azért mert egészséges, hanem mert sokat látsz és meglátsz. Igen, meg kell látni, be kell fogadni és tenni kell. És ha mást nem tehetsz, akkor szólni kell és tiltakozni. Ezt még szabad.