2010. augusztus 6., péntek

Máthé Sándor: Alázat

2010. 08. 06. Alázat Máthé Sándor




Amiről ma szeretnék írni, arra egy rádióműsor késztetett. Egy vallásos adásban hallottam azt a beszélgetést, amelyik az alázatról szólt. Pontosabban az alázattal kapcsolatban tett fel kérdéseket a riporter vezető személyiségeknek, köztük egyházi embereknek is. Sajnos – számomra ez volt a meglepő –, a műsor végén sem tudtam meg, hogy mi az alázat. Az viszont kiderült, hogy mennyire féltek tőle a megkérdezettek, hogy mennyire mellébeszéltek. Ilyenek hangzottak el:

Alázat? Hát igen, lehet, de legfeljebb Isten előtt.

Alázat? Csak nehogy meghunyászkodás, gyávaság legyen!

Alázat? Egy másik emberrel való viszonylatban? És ha én különb vagyok, mint ő?

Mi is az alázat? Hadd említsek meg néhány olyan okot, ami meg szokta nehezíteni, hogy egy fogalmat helyesen értelmezzünk. Megnehezíti ezt olykor az, hogy az idők során megváltozik egy szónak a jelentéstartalma. Még inkább nehezíti ezt, hogy a kor is változik, és benne a mi gondolkodásunk is. Ami hajdan erénynek számított, az ma hiba, gyengeség, fogyatkozás.

Tizenkét évi esperesi szolgálatom alatt sok- és sokféle emberrel találkoztam. Megtapasztalhattam, hogy a legtöbb egyszerű ember ismeri az alázatot, ami számukra nem más mint a valóságon alapuló önismeret és a mindenkinek kijáró tisztelet. Sajnos, olyanokkal is találkoztam, akiknél ismeretlen az alázat fogalma. Egyszerűen nem tudják hova tenni saját magukat, azért, hogy valahogy kitűnjenek, felfigyeljenek rájuk. És azt hiszik, hogy ők a nagyfiúk, ők a menők, akik nélkül semmi fontos és érdekes nem történhet, akik nélkülözhetetlenek a közösségben. Magatartásuk, buzgólkodásuk „eredménye” az, hogy meghasonlást szítanak, felbolygatják a közösségek megszokott rendjét, s végül éppen az a közösség fogja megtagadni őket, kidobni magából, amely egykor bizalmat adott nekik.

Az ilyen gondolkozástól teljesen idegen az alázat, s nem kell meglepődni azon, ha egyenesen félnek az emberek attól, hogy alázatosak legyenek, vagy hogy a gyermekeiket úgy neveljék, hogy alázatos gondolkozásuk és jellemük legyen, mert ismétlem: az alázat mai értelmezés szerint gyávaságot, meghunyászkodást, élhetetlenséget jelent.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése