2010. 08. 27. Farkas Dénes Erdélyi idill
Egy „messzi világból” idelátogató paptól megkérdeztem, hogy minek okán jön ilyen rendszerességgel Erdélybe? Azt mondotta nekem – kb. a tizedik látogatása után –, hogy itt nálunk létezni, megvalósulni látja gyermekkora legszebb meséit, álmait, melyeket olvasott vagy megélni vágyott. Éspedig, kérdeztem...
Fejkendős nénikék a kapu előtt a padon, legelésző birkanyáj, libacsorda az utcán. Nagy élmény az esti csorda és főleg az, hogy mindenik boci tudja, hogy hol lakik. Hihetetlen, hogy az utcán szaladgálnak a kutyusok, és senki nincsen megijedve, hogy elveszett a kedvenc ebe.
Olyan is csak a mesében lehetséges, hogy az egész falu feketében ott van a temetéseken.
Az, hogy valaki kézzel kaszáljon, villával és más fanyelű szerszámmal dolgozzék, neki az olyan, mintha azt látná, hogy varázsszóra a csúnya varasbéka tündérkisasszonnyá változik.
Pesti zsargonban fogalmazva a „csúcs” mindenekfelett az esti marhacsorda.
Ez a hely, ahol éltek, ez olyan, mintha varázsszóra tündérré változna a varangy –mondta nekem.
Ő hazament, és én tapasztalom, hogy a libákat a robogók elhessegették. A fejkendős anyókák kezdenek elmenni ismeretlen utakon, és a négylábú marhák sem igen keresik az új kapukat, melyeket valamikor a gyermekeik oly szívesen bámultak. A tej a tőgyből varázsszóra dobozba költözött.
Félek, hogy még egy kevés idő kell, és az erdélyi tündérvilágból is varangy lesz...
Hova a fenébe fogunk menni akkor álmot látni?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése