2012. 07. 26. Szentek legyetek Máthé Sándor
„Legyetek előttem szentek, mert én, az ÚR, szent vagyok…” (3Móz 20,26)
A kérdés az: lehetünk-e szentek? Akarunk-e szentek lenni? Adva van-e a lehetőség, hogy szentek legyünk?
A szentté válás nem más, mint Isten lelki gyermekévé lenni. Ezt az utat azonban akadályok nehezítik. Az első akadályok egyike a gőg, amiről tévesen sokszor azt hisszük, mondjuk, hogy emberi méltóság, büszkeség. Ha csak ennyi volna, nem lenne semmi baj. De ha a gőg hatalmasodik el rajtunk, akkor kezdődnek a bajok.
A második akadály a képzelgés önmagunkról: ha más lennék, ha nekem megadatna az, hogy… Ilyen és hasonló képzelgések oda vezetnek, hogy kilépünk a valóságból. A szentség abból indul ki, ami van. Isten gyengeségeinkkel, hibáinkkal együtt szeret bennünket. Szentté nem születik az ember, de azzá válhat.
Mit vár tőlünk az Isten? Elsősorban azt, hogy ne nagy szavakkal és ígéretekkel közelítsünk felé. Szeretetet és bizalmat vár tőlünk.
Egy életünk van. Ezt az egyet bízzuk Istenre. Ne úgy éljünk, mintha több életünk lenne. Kudarc esetén ne veszítsük el bátorságunkat. Ha elveszítjük abbéli bizalmunkat, hogy Isten segítségével megszentelődhetünk, akkor biztosan nem is sikerül nekünk. Bizalom nélkül a vallás egyszerűen szokássá válik.
Isten sok mindent ad nekünk, de semmit nem szabad kisajátítanunk. Mindent Isten ajándékának kell tekinteni. A gyermeteg lelkületű és gondolkodású ember csak azt nézi, hogy mi az, amit nem kapott meg, még nem ért el. Isten mindig a leggyengébb ponton fog meg bennünket. Igazi tapasztalatot tehát ott nyerünk, amiben gyengék vagyunk. Boldogok azok, akik mindent rábíznak Istenre.
Engedjük hát, hogy Isten akarata teljesedjen be életünkön, átengedve neki önmagunkat teljes bizalommal. Engedjük, hogy így szenteljen meg minket, s általunk szenteljen meg másokat is.
„Legyetek előttem szentek, mert én, az ÚR, szent vagyok…” (3Móz 20,26)
A kérdés az: lehetünk-e szentek? Akarunk-e szentek lenni? Adva van-e a lehetőség, hogy szentek legyünk?
A szentté válás nem más, mint Isten lelki gyermekévé lenni. Ezt az utat azonban akadályok nehezítik. Az első akadályok egyike a gőg, amiről tévesen sokszor azt hisszük, mondjuk, hogy emberi méltóság, büszkeség. Ha csak ennyi volna, nem lenne semmi baj. De ha a gőg hatalmasodik el rajtunk, akkor kezdődnek a bajok.
A második akadály a képzelgés önmagunkról: ha más lennék, ha nekem megadatna az, hogy… Ilyen és hasonló képzelgések oda vezetnek, hogy kilépünk a valóságból. A szentség abból indul ki, ami van. Isten gyengeségeinkkel, hibáinkkal együtt szeret bennünket. Szentté nem születik az ember, de azzá válhat.
Mit vár tőlünk az Isten? Elsősorban azt, hogy ne nagy szavakkal és ígéretekkel közelítsünk felé. Szeretetet és bizalmat vár tőlünk.
Egy életünk van. Ezt az egyet bízzuk Istenre. Ne úgy éljünk, mintha több életünk lenne. Kudarc esetén ne veszítsük el bátorságunkat. Ha elveszítjük abbéli bizalmunkat, hogy Isten segítségével megszentelődhetünk, akkor biztosan nem is sikerül nekünk. Bizalom nélkül a vallás egyszerűen szokássá válik.
Isten sok mindent ad nekünk, de semmit nem szabad kisajátítanunk. Mindent Isten ajándékának kell tekinteni. A gyermeteg lelkületű és gondolkodású ember csak azt nézi, hogy mi az, amit nem kapott meg, még nem ért el. Isten mindig a leggyengébb ponton fog meg bennünket. Igazi tapasztalatot tehát ott nyerünk, amiben gyengék vagyunk. Boldogok azok, akik mindent rábíznak Istenre.
Engedjük hát, hogy Isten akarata teljesedjen be életünkön, átengedve neki önmagunkat teljes bizalommal. Engedjük, hogy így szenteljen meg minket, s általunk szenteljen meg másokat is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése