2012. 07. 23. Szürreális impresszió Tófalvi Tamás
Zajlik az élet… Az államfőt le akarják váltani, hogy parasztvakító mindennapokban tovább hülyítsék az agyonnyúzott adófizető polgárt. Sírnak a szülők, meghökkennek a tanárok és mély értetlenséggel könyvelik el a diákok az idei év érettségi sikertelenségét, s kívülállóként is nehéz elfogadni, hogy ivarérett, beoltott, életerős fiatalok nem találtattak elég érettnek a gondolkodásban még tizennyolc esztendő után sem…
Zajlik az élet… Tombol a nyár s gyöngéd harmincöt fokokban olvad testünkről az amúgy is fölöslegesnek elkönyvelt rész, és testszagú mindennapok várnak buszon, irodában s valahányszor egy ajtó, egy ablak becsukódik. Tikkadt virágok esedeznek klórszagú csapvízért, s szinte hallani, ahogy megreccsen a földhözragadt napbarnította fűszál. Száraz a föld s száraz kék az ég is; áldásért még imádkoznia kell az aggódó gazdának.
Zajlik az élet… Üvöltő gyermekek csattogó lábnyomától hangos a strand s bamba turisták fényképeznek minden utcasarkot, ahelyett, hogy megnéznék, ha már itt jártak. A kocsmákból lágy hangzavar folyik ki a járdára, és az utcán járva azt érzed: fölösleges minden szó, ha kimondod, egyszerre el is olvad, s párolgó vízhez hasonlóan egyé válik a jól tapintható semmivel. Mindenki keresi a felüdülést s templomban felejtett imádsággal esőt kér; igaz, amikor esett, napsütésért imádkozott. Valamiért ilyen az ember…
Zajlik az élet… Kifeszült látókörrel, programokkal teleírt naptárok között önmagunkat keressük, s a szent időt, amikorra nincs beírva semmi… s ha rátalálunk, boldogság önt el, hogy van szabadidőnk, ahová valamit beírhatunk…
Zajlik az élet… Az államfőt le akarják váltani, hogy parasztvakító mindennapokban tovább hülyítsék az agyonnyúzott adófizető polgárt. Sírnak a szülők, meghökkennek a tanárok és mély értetlenséggel könyvelik el a diákok az idei év érettségi sikertelenségét, s kívülállóként is nehéz elfogadni, hogy ivarérett, beoltott, életerős fiatalok nem találtattak elég érettnek a gondolkodásban még tizennyolc esztendő után sem…
Zajlik az élet… Tombol a nyár s gyöngéd harmincöt fokokban olvad testünkről az amúgy is fölöslegesnek elkönyvelt rész, és testszagú mindennapok várnak buszon, irodában s valahányszor egy ajtó, egy ablak becsukódik. Tikkadt virágok esedeznek klórszagú csapvízért, s szinte hallani, ahogy megreccsen a földhözragadt napbarnította fűszál. Száraz a föld s száraz kék az ég is; áldásért még imádkoznia kell az aggódó gazdának.
Zajlik az élet… Üvöltő gyermekek csattogó lábnyomától hangos a strand s bamba turisták fényképeznek minden utcasarkot, ahelyett, hogy megnéznék, ha már itt jártak. A kocsmákból lágy hangzavar folyik ki a járdára, és az utcán járva azt érzed: fölösleges minden szó, ha kimondod, egyszerre el is olvad, s párolgó vízhez hasonlóan egyé válik a jól tapintható semmivel. Mindenki keresi a felüdülést s templomban felejtett imádsággal esőt kér; igaz, amikor esett, napsütésért imádkozott. Valamiért ilyen az ember…
Zajlik az élet… Kifeszült látókörrel, programokkal teleírt naptárok között önmagunkat keressük, s a szent időt, amikorra nincs beírva semmi… s ha rátalálunk, boldogság önt el, hogy van szabadidőnk, ahová valamit beírhatunk…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése