2013. 09. 08. | Őszi gondolatok | Máthé Sándor | |
Szinte
észrevétlenül, az idén is megérkezett az ősz. Lassan színessé válik az
erdő, hullnak már a falevelek. Aztán hűvös, egyre hűvösebb reggelekre
virradunk és egyre korábban köszönt ránk az est sötétje.
Ilyenkor sokakra rátelepszik az elmúlás gondolata.
Mit mond erről a Biblia?
Isten
az Ő végtelen szeretetével felkészíti a benne hívőket életük őszére is,
és néhány igazságot tudtunkra ad. Nem kell hát azt mondani, hogy nem
tudjuk. Amit egészen bizonyosan tudhatunk: Először az, hogy életünknek
földi szakasza egyszer véget ér. Másodszor az, hogy csak életünknek ez a
szakasza ér véget, hiszen testi halálunk után, más formában ugyan, de
folytatódik mindenkinek a léte. Harmadszor: mivel nem tudhatjuk, hogy
mikor hull le életünk falevele, most kell erre felkészülni. Nem felelős
magatartás az, hogy ne beszéljünk róla, ezzel még ráérünk. Honnan
tudjuk, hogy ráérünk?
Egyik
amerikai lelkész barátom készíttetett magának egy kis táblácskát és azt
irodája falára kifüggesztette. Két nagy kérdőjel van azon, semmi más.
Aki észreveszi az általában megkérdezi: mit jelent a két kérdőjel? Ő meg
alig várja, hogy elmondhassa: Az egyik kérdőjel arra vonatkozik, hogy
ha most meghalsz, tudod-e hova kerülsz? A második arra utal, hogy ha
megállsz az örökkévalóság kapujában, mire fogsz hivatkozni, hogy
beengedjenek?
Két
olyan kérdés, amitől az embernek nemcsak az léte, hanem az örök élete
is függ. Ha erre a két kérdésre valaki határozott, világos választ tud
adni, akkor teljesen felszabadulhat arra, hogy élete tavaszán, nyarán,
őszén belső, lelki szabadsággal gondolkozzék és éljen. Mert az ilyen
embernek a jelenét a jövője határozza meg, az a hit, hogy a jövője be
van biztosítva. Övendezhetek mindannak, amit Isten ad. Hálát adhatok az Ő
ajándékaiért. Az ilyen emberek sokkal türelmesebben tudják hordozni
életük őszén a terheket, a kellemetlenségeket is.
És nemcsak az ő szívük van tele reménységgel, hanem másokba is tudnak reménységet önteni.
|
2013. szeptember 8., vasárnap
Máthé Sándor: Őszi gondolatok
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése