Szász Ferenc: Búcsú a rövidnadrágtól

2013. 09. 03.	Búcsú a rövidnadrágtól	Szász Ferenc
Ma reggel, amikor a szekrényből előhalásztam a rövidnadrágom, két 500 eurós bankjegyet találtam a zsebében. Sokáig nézegettem őket, bevallom ilyen pénznemet még sohasem láttam közelebbről. Meglepetés, öröm? Ha igazán hihettem volna, hogy valamilyen jó tündér így akarta eljuttatni hozzám a mindennapi füstölnirevalót, még hagyján. Egyáltalán, vannak jó tündérek, mi ez az anticsempészet, bentről kifele? A nagyobbik baj az, hogy nem lehet elhallgatni a dolgot, az embert mindig és mindenütt körülveszik a megfigyelők és az illetékesek. Eléggé kaffkai a helyzet: az ember egy reggel csak arra ébred, hogy... Csak ez hiányzott az üdvösséghez, mintha nem lett volna eddig is elég bajom a titkokkal, elhallgatásokkal, féligazságokkal, a szabadsággal és annak hiányával. Megkésett és mérgezett ajándék ez az ezer pénz, ez a vágyálom, valóságában olyan provokáció, amely kétségbe ejt: egyszerre elfogadhatatlan és visszautasíthatatlan. És most jön csak a feketeleves. Ki hitte volna, hogy ez az európai izé éghetetlen, ollóval is nehéz apró fecnikre szabdalni, a vízöblítés se akar segíteni rajtam, végső kétségbeesésemben már arra gondolok, hogy annak idején a bűnjeleket egyszerűen bekapta és lenyelte az emberfia. Ki hitte volna ma reggel, amikor olyan boldogan nyúltam a rövidnadrág után, hogy éppen most szegem meg a büntetőtörvénykönyv ki tudja hányadik paragrafusát? Mi mindenbe bele nem keveredhetik az emberfia egy ilyen eseménytelennek induló napon, s mindössze három perc alatt.