2010. október 3., vasárnap

Csete Árpád: Omlások

2010. 10. 02. Csete Árpád Omlások







„Bár éj fedez, mit se csüggedezz! Sugarát leküldi s felderül a nap.” (31. egyházi énekünk)

Miközben a templomban énekeljük a „Sorsod hagyd az Úrra” kezdetű egyházi énekünket, a chilei bányaszerencsétlenség áldozataira gondolok. Azokra a szerencsétlen szerencsésekre, akik szám szerint 33-an, folyó év augusztus 5. óta Chilében, 700 méter mélyen a föld alatt várják a szabadulást.

Történt ugyanis, hogy a chilei fővárostól 800 kilométerre fekvő San José bányában, az arany utáni hajsza közepette több mint 300 tonna kő omlott a bent dolgozó emberekre. Borzalom! 700 méter mélyen a föld alatt, elzárva mindentől! Elevenen vannak eltemetve, ami önmagában egy rémálom.

Eddig még semmi rendkívüli nincs a történetben, hiszen egyrészt a média már rég hozzászoktatott a válogatott borzalmakhoz, másrészt azt is tudjuk ősidők óta, hogy az aranynak „ára van”. Ám, csodák csodája, a bányászok életben maradtak! Azóta a világ lélegzetvisszafojtva várja, hogy mi történik velük.

Itt következik be a fordulat. A bányavállalat vezetői úgy döntöttek, hogy minden áron felszínre hozzák a bajbajutottakat. Különlegesesen képzett szakemberek, különleges gépekkel, az űrkutatásban használatos eljárásokkal megkezdték a fúrást. Hirtelen semmi sem túl drága a 33 ember megmentése érdekében. (Vagy talán az aranybányászat becsületének a megmentése érdekében?)

A cél: egy 66 centiméteres járat kialakítása, amelyen keresztül fel lehet majd hozni őket. Előre láthatóan ez a munka még további heteket vesz igénybe. Már létezik egy néhány centiméteres keskeny járat, amin keresztül kapcsolatot tartanak a bennrekedtekkel, élelmet, gyógyszereket juttatnak nekik, és már videofelvételek is érkeztek a mélyből. Ez a szűk járat táplálja a reményt.

Addig is, lenn a mélyben zajlik a „mindennapi megszokott” élet. A bányászok minden nap reggel fél nyolckor kelnek. Ezután reggeliznek: szendvicset, joghurtot és tejet kapnak. Majd rendet raknak. Ezt követően a kiépített kommunikációs rendszeren keresztül beszámolnak egészségügyi állapotukról a fent levő orvosoknak, vagy meghallgatják a vezetőjüknek kinevezetett személy beszámolóját arról, hogy éppen mi zajlik a felszínen. Ebéd után csoportos megbeszéléseket tartanak, elolvassák szeretteik leveleit, és válaszolnak ezekre. A vacsorát este 8-kor kapják, lámpaoltás pedig 10 és 11 között van.

A bányászok, eddig már közel 60 napot töltöttek a föld alatt. A modern történelemben erre még nem volt példa. Lám, így is lehet élni.

Lefekvés után, elalvás előtt, félálomban, a Nap fényének az ábrándjával a lelkükben, talán énekelnek: „Bár éj fedez, mit se csüggedezz, sugarát leküldi, s felderül a nap…” Isten leküldte már hozzájuk reménysugarát, és lehet, hogy egyesek lelkében már a Nap is „felderült”!

Most arra gondolok, hogy lelki életünkben is vannak „omlások”, amikor úgy érezzük, hogy ránk szakadt a „mindenség”. Tehetetlenül tapogatózunk a sűrű sötétben, és nem tudjuk, hogy merre van a kiút. Szükségünk van reménysugárra, szabadítókra!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése