2012. 04. 14. Otthon-recept? Mátéfi Tímea
Az elmúlt napokban sokat gondolkodtam azon, hogy az otthon fogalmát hogyan tudnám magamnak körülírni. Egyáltalán van-e egy jó recept erre, vagy találékony szakácsnő módjára alakíthatom személyes meghatározás-receptjeimet? Talán más is így tesz? Hiszen nagyjaink annyiféle receptet rágtak már a szánkba, nekünk mégis a legtöbbször az a jellegzetes illat, melegség, hangulat tölti be képzeletünket, ha kimondjuk „otthon”, ahol a leginkább önmagunk lehetünk. Erre mondja Németh László az Iszonyban, hogy „az embernek ott van az igazi otthona, ahol a természettől kedvet és bátorságot nyer önmagához.” Ez a gondolat számtalanszor, élesen hasít belém, mert ez nekem azt is jelenti, hogy az otthon nem feltétlenül az a hely, ahová „hazamegyünk”, hanem lehet más is: ahol megnyitjuk belsőnk világát, hogy a világ is megnyíljon nekünk, ahol merünk merészek, kihívóak, de gyengék, könnyezők, magunkba burkolózók is lenni. Ahol nem kell szégyellni magad semmiért, mert őszintén önmagad lehetsz, senki nem állíthat a falnak egyetlen szavadért, tettedért sem, mert lehet, hogy kavarog körülötted a világ, tombol a fergeteg, villámokat szór az ég, de, miként a hurrikán közepén, a te világod közepén is nyugalom van, csend van.
Amikor afelől érdeklődnek, hogy hová tartozol, hol élsz, akkor előjön a kérdés: hová valósi? Oda valósi vagyok, ahová tartozónak érzem magam. És ez azt hiszem relatív, életkoronként változhat…
Hat és fél hónapja már… Ennyi ideje, hogy a 121. zsoltár mélyebb értelmét ízlelem: „Tekintetem a hegyekre emelem: Honnan jön segítségem? Segítségem az Úrtól jön, aki az eget és a földet alkotta. Nem engedi, hogy lábad megtántorodjék, nem szunnyad őriződ. Bizony nem szunnyad, nem alszik Izráel őrizője! Az Úr a te őriződ, az Úr a te oltalmad jobb kezed felől. Nem árt neked nappal a nap, sem éjjel a hold. Az Úr megőriz téged minden bajtól, megőrzi életedet. Megőriz az Úr jártodban-keltedben, most és mindenkor.”
A Székelykő, Ordaskő, Kiskő, Hosszúkő…, s ki tudja még hányféle kő, hegy magasába emelem én is tekintetem, vagy éppen meghódítva bérceiket, odafentről szemlélek a völgyben lüktető falura, valahányszor az Úrtól vágyom a segítséget. S kedvet, bátorságot is Tőle kapok önmagamhoz, de nem csak Tőle! Már mások is fontos szerepet vállalnak a „torockivá” (ahogy itt mondják) válásomban, olyan emberek, akikkel már vannak közös örömök, problémák, feladatok, álmok, elintéznivalók. Már félszavakból értjük egymást, mosolyok mögé hallgatott mondatokból, finom apropókból. Ide valósinak is érzem magam, bár tudom sokan a „székely-kaszt” tagjaként tartva számon, idegennek tekintenek.
Bizonyára minden édesanya szíve elszorul, amikor otthonról, a családi hajlékból elmenvén így búcsúzik felcseperedett szeme fénye: „haza kell mennem”! Életünk során az otthon, a haza fogalma sokszor átfogalmazódik. Honnan jön a segítséged? Van-e hegyed, ahová tekinteted emeld? Hol és kitől nyered a kedvet és a bátorságot önmagadhoz most, ott ahol élsz, vagy?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése