2012. április 26., csütörtök

Sipos Mónika Rebeka: Hősök vagy bűnösök – avagy kik a mi hőseink?

2012. 04. 26. Hősök vagy bűnösök – avagy kik a mi hőseink? Sipos Mónika Rebeka

  Nem tudom, mi lehet az oka, de mindig meg voltam győződve arról, hogy háborús témában az olvasott anyag érzelmi töltete sokkal kisebb, hatása nem annyira mellbevágó, mintha azt megszemélyesítve, filmesítve látjuk.
 Hősök vagy bűnösök, ez a címe Tímár Gábor egyik könyvének, melyben a szerző a második világháború eseményeit göngyölíti fel előttünk, hőse, Kende Márk sorsán keresztül. E könyv megváltoztatta fenti álláspontomat, hisz olvasása közben minden egyes részletet tisztán magam elé képzeltem, néha valósággal ott éreztem magam a harcolók között. Talán ennek az életszerű leírásnak köszönhető, hogy ismételten rádöbbentem: nem lehetett könnyű a háború embertelenségében embernek maradni, a méltóságot megőrizni, helyesen dönteni, cselekedni. Úgy ahogyan az sem lehetett könnyű, amikor aztán valakinek elismerni, beismerni kellett, hogy hősökké vagy bűnösökké avatta őket a kor, a társadalom, illetve saját lelkiismeretük, erényük vagy gyarlóságuk. „Mert egyetlen háborúban sincsenek egyik oldalon csak hősök vagy csak bűnösök. Maga a tény, hogy a vesztes vagy a győztes oldalán érte meg valaki a háború végét, senkit sem tett sem jobb, sem rosszabb emberré.” – idézet a könyvből. Számomra az évszázadokon keresztül a szabadságért, a hazáért és a megmaradásért harcoló elszánt katonáink hősök maradnak, még akkor is, ha olykor vesztesként, netán bűnösként kerültek ki egy-egy csatából. Vajon a mai korok „hőseiről” hogyan fognak vélekedni a jövő nemzedékei? És kik ők egyáltalán? Ezekre a kérdésekre keresem a választ, nem sok sikerrel. Pedig napjaink történelemkönyvét olvasgatva egyértelmű számomra, milyen sokan szeretnek ma is háborúsdit játszani. Így az is nyilvánvaló, hogy a felek között dúló nagy csatározások, politikai, hatalmi harcok, a pozícióért folytatott küzdelem hősöket, de bűnösöket is szül majd az utókornak. Kérdéseimre való válaszadásomat az is nehezíti, hogy mai világunkban sajnos a „hős” látszatát keltő is lehet „bűnös”, és a „bűnösökből” is könnyen „hősök” válhatnak. Így egyelőre csak ennyit: Erdélyi magyar közösségeinknek olyan igazi „hősökre” (és nem szájhősökre) van szüksége, akikről a csata végén el lehet mondani: nem lettek sem jobbak, sem rosszabbak, hanem törekvéseikben, küzdelmükben egyszerűen emberek maradtak. És másokat is erre buzdítottak!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése