Mátéfi Tímea: Véletlen? Ugyan!

2012. 04. 16 Véletlen? Ugyan! Mátéfi Tímea

Hányszor mondtad magadnak ugyanezt? Vagy épp a kimondatlan szavak meztelen csendjébe zárva, hányszor villant át lényeden ez a kérdés és az azonnali válasz? Látod magad, amint fanyarul nevetsz saját „nyomorodon”: íme, ismét valami, amit nem tudsz hová tenni! Mert igazából nem mástól várod a választ, az már benned volt, érzékeidbe ivódott kitörölhetetlenül.

A Gondviselés csodája, hogy naponta olyan csomagolt, vagy épp csomagolatlan ajándékokat pottyant elénk, amelyek kibontásakor – ha megvan bennünk a kellő türelem – a meglepetés varázsa sem maradhat el. Rá tudsz-e csodálkozni a szürkének nevezett hétköznapokban az élet adományaira, vagy a megszokás darócába burkolózva rovod megszokott, beporosodott útjaid? Érezted már, hogy annak a baráti ölelésnek a melege visszahozhatatlan és helyettesíthetetlen, amit attól a bizonyos embertől kaptál, ott? Érezted, hogy amikor segítséget kért tőled valaki, igazából nem is te segítettél neki, hanem ő, a gyengébbnek és elesettebbnek tűnő segített rajtad? Érezted, hogy valakit, aki véletlenszerűen lett egyik pillanatról a másikra része az életednek, nem ok nélkül pottyantotta utadba a Mindenség, mert azzal neked dolgod volt? Miféle bizsergéssel, adrenalin-túltengéssel jár az az emberfölötti szépség, amely szétfeszíti „parazsat rejtő porhüvelyed” (255. ének, Unitárius énekeskönyv), s amelyről azt mondják az angolok, hogy olyan mintha pillangók lennének a hasadban?

Amikor egy idegennek hitt lény lelke rád mosolyog, s villanásnyi idő alatt az éter is lobog a találkozás telítettségétől, amikor idegen földön ismerősre bukkansz, amikor egy csöppnyi, eldugott erdei patakocska mentén bandukolva Tündér Ilona kertje tárul fel eléd a sűrű bozót mögött, amikor barátságosan csaholó kutya terem előtted egy mély emberi sorsoktól túlélt tanyáról, amikor a hegy magasán tényleg csúcson érzed magad – akkor vajon kell-e a magyarázat? Miért van az, hogy bosszankodunk az elénk állított labirintusok pillanatnyi átláthatatlanságán?

Meg kellene értenünk, hogy földi életünk ugyan a bölcső és koporsó közti, más és más hosszúságúra kimért időintervallumába van fészkelve, mégis engednünk kell, hogy az idő megérjen! Mindenhez meg kell érjen az idő! Sem sürgetni, sem lekésni nem fogjuk azt, amit meg kell tapasztalnunk, erre a Fennvalónak gondja van, ebben biztos vagyok! Nem engedi, hogy bármi is „csak úgy” történjék velünk. Mindennek van oka, akár van szemünk a látásra, akár nincs. Engedd át magad ma a Mindenség formáló erejének! Ragyogjon a lelked! Bontsd ki a szárnyaid! Ne félj megtapasztalni azt, ami a tiéd, ami rád vár! Nem véletlen, hogy az történik veled, ami! Mire hívja fel Miss Mitsy, a Varázslatos iskolabusz remek tanárnője mindig diákjai figyelmét? Kockáztassatok, tévedjetek, és legyetek maszatosak!