Nagy László: Villanypásztor

2012.04.24. Villanypásztor Nagy László 

Sokan sokat írnak és ítélkeznek a modern technika hasznos vagy káros voltáról. Akarva-akaratlan részesei vagyunk mi is e világnak, élvezőinek vagy kárvallottainak mondhatjuk magunkat. Ki-ki ítélje meg saját maga. Nincs szándékomban állást foglalni mellette vagy ellene. Csupán egy pillanat türelmet kérek. Gondoljunk a mobil vagy marok, hordozható vagy érintős vagy bárminek is nevezzem telefonra. A legtöbb ember megítélése szerint nagyon fontos. Annyira, hogy már az óvodásgyermek kis táskájában is ott kell legyen. Na, nem a szilvaízes kenyér vagy az „Eugenia” mellett, hanem valami menő, a gyermekek által nagyon kedvelt, puffasztó, 21. századi tízórai mellett. Ez a kis hasznos műszer ott van az építőmunkás zsebében, a gépkocsivezető kezében, még akkor is, amikor váltani kell, vagy bármilyen manővert végez. Ott van a kirándulóknál, a fürdőzőknél, és milyen nagy gond az, hogy ki vigyáz rá, amíg az ember lubickol a vízben! Ott van a templomban, és néha-néha megszólal még a koporsó mellett is, és ott van... A kérdést talán így érdemes feltenni: hol nincs ott? Telefonfüggőkké váltunk. A minap láttam, hogy az orvosi rendelőből még ki sem lépett egy hölgy, már a telefon a fülénél volt, és beszélt a hozzátartozójával. Mi lenne, ha két-három napra kikapcsolnánk, letennénk, elveszítenénk telefonunkat? Vagy ne adj Isten, hogy több napon át ne legyen villanyszolgáltatás?! Aki többet él, sok mindent megél. Még én is a magam korával emlékszem a kurblis telefonra, amiből a legtöbb faluban csak egy volt a kollektív irodában, vagy jó esetben a postán, és emlékszem a sok hallózásra, a keservesen elsóhajtott „nem hallok semmit”-re, a szitkozódásra vagy a kisimult boldog arcokra, mert „sikerült beszélni a gyermekeimmel”. Emlékszem a postás által hozott telefonhívás értesítőre és az órákig tartó várakozásra. Egyik kedves ismerősöm, aki igyekezett távol tartani magát e technikai vívmánytól és a még modernebb változataitól, egy alkalommal így fakadt ki csodálkozásában: itt mindenki megbolondult! Mennek az utcán és egyedül beszélgetnek, nagyokat kacagnak. Sok mindent sikerült megoldani és elrontani is e világban. Megoldottuk, hogy a telefon által már nincs távolság, de ritkán érezzük a találkozás örömét. Vajon nem ebből kellene több?