2012. 06. 17. Fölfalatás Farkas Dénes
Ma reggel 2012. június 15-én a Kolozsvári Rádióban hallom, hogy a kőhalmi ménesről vittek lipicai lovakat Giurgiuba filmezés céljából. A nagy román filmek Mihai Viteazul, Dákok forgatásánál székely lovászok- a kőhalmi tenyészet gondozói adták a lovas asszisztenciát.
Giurgiunál magyarul énekeltek, meg is verték őket és „még rengeteg szépet mesélnek”, mondotta az interjúban a megszólaltatott.
Ejha! A rengeteg szép dolog között egy jó megveretés érdekes lehet, gondoltam magamban!
Eszembe jutott Farkas Árpád Az utolsó bányaló című verse. Nem sikerült megtalálni a kötetet, így csak a valamikori emlékeimből próbálom feleleveníteni azokat a gondolatokat, melyeket – az én értelmezésem szerint – a vers sugallt. Arról a dologról van szó, hogy a bányák sötétjében a csillét emelgető tekerőt húzzák a bánya lovai korom sötétben. Látni nem lehet s következésképpen megvakultak a lovak, mert a látásukra – úgymond – nincsen szükség. Mennek körbe-körbe, míg eljön a levénhedés, s a költő allegóriája szerint a lovak teste szétrobban darabokra, valami ilyesmit fogalmaz meg a vers, hogy a bányaló – mivel vak – már nem látja „a gyönyörű felfalatását”.
Hallom az interjúban, hogy a ménes tropára ment, s ebből gondolom, hogy akkor a Vargyasról származó székely lovászok sem mennek többet filmezni s remélhetőleg nem lesz részük újabb megveretésben.
A Malina Hedvig dolga még nincs elintézve. Az én góbéim – azt hiszem – letudták a lovakat s a filmezést.
Ameddig a szem lát, addig végignézni a „gyönyörű felfalatást” nem lenne egy mesélésre alkalmas szép dolog.
Drága testvérek! Míg húzzuk a tekerőt, úgy-e nem vakulunk meg?
Ma reggel 2012. június 15-én a Kolozsvári Rádióban hallom, hogy a kőhalmi ménesről vittek lipicai lovakat Giurgiuba filmezés céljából. A nagy román filmek Mihai Viteazul, Dákok forgatásánál székely lovászok- a kőhalmi tenyészet gondozói adták a lovas asszisztenciát.
Giurgiunál magyarul énekeltek, meg is verték őket és „még rengeteg szépet mesélnek”, mondotta az interjúban a megszólaltatott.
Ejha! A rengeteg szép dolog között egy jó megveretés érdekes lehet, gondoltam magamban!
Eszembe jutott Farkas Árpád Az utolsó bányaló című verse. Nem sikerült megtalálni a kötetet, így csak a valamikori emlékeimből próbálom feleleveníteni azokat a gondolatokat, melyeket – az én értelmezésem szerint – a vers sugallt. Arról a dologról van szó, hogy a bányák sötétjében a csillét emelgető tekerőt húzzák a bánya lovai korom sötétben. Látni nem lehet s következésképpen megvakultak a lovak, mert a látásukra – úgymond – nincsen szükség. Mennek körbe-körbe, míg eljön a levénhedés, s a költő allegóriája szerint a lovak teste szétrobban darabokra, valami ilyesmit fogalmaz meg a vers, hogy a bányaló – mivel vak – már nem látja „a gyönyörű felfalatását”.
Hallom az interjúban, hogy a ménes tropára ment, s ebből gondolom, hogy akkor a Vargyasról származó székely lovászok sem mennek többet filmezni s remélhetőleg nem lesz részük újabb megveretésben.
A Malina Hedvig dolga még nincs elintézve. Az én góbéim – azt hiszem – letudták a lovakat s a filmezést.
Ameddig a szem lát, addig végignézni a „gyönyörű felfalatást” nem lenne egy mesélésre alkalmas szép dolog.
Drága testvérek! Míg húzzuk a tekerőt, úgy-e nem vakulunk meg?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése