2012. 06. 21. Megsejtett teljesség Major László
Minden kezdet nehéz. Mindenki által ismert mondás. Gondoltunk-e bele, hogy mennyi vívódás, mennyi gyötrelem, gondos odafigyelés, aggódás előzte meg a világ teremtését? Milyen nagyvonalúság, milyen kifinomult ízlés, ötletesség, leleményesség szorult az isteni Lélekbe. Milyen nagy Lélek, de mindazt, amit látunk, tapasztalunk, akár egy könnyelmű döntésnek lehet az eredménye.
Mekkora lehet az a nagybetűs Lélek, amely a maga egészéből kiszakít egy darabot, hogy abból a kiszakított, velünk megosztott tökéletességből egy ilyen, általunk, emberek által benépesített és tele álmodott valóság váljék. Milyen büszke, milyen szomorú lehet az Isten, amikor emberi tulajdonságokkal próbáljuk felruházni az Ő lényét, lényegét. Milyen büszke, milyen szomorú lehet az Isten, amikor Lelkét, erejét próbáljuk megismerni. Megismerni, és közel kerülni hozzá. Milyen büszke, milyen szomorú lehet, amikor megérezzük, megértjük az Ő akaratát.
Megérezzük, avagy megfagyunk a várakozásban. Megfagyunk, megdermedünk arra gondolva, hogy Isten elhagyott minket. Elhagyott volna, vagy csak mi nem vesszük észre jelenlétét? Talán büszke vagy szomorú ilyenkor a mi Urunk? Puszta, kopár, vagy színekben pompázó világot kaptunk élettérül? Milyennek szeretnénk látni? Milyennek szeretné az Isten, hogy lássuk? Milyennek szeretnénk Istent látni?
Minden kezdet nehéz. Mindenki által ismert mondás. Gondoltunk-e bele, hogy mennyi vívódás, mennyi gyötrelem, gondos odafigyelés, aggódás előzte meg a világ teremtését? Milyen nagyvonalúság, milyen kifinomult ízlés, ötletesség, leleményesség szorult az isteni Lélekbe. Milyen nagy Lélek, de mindazt, amit látunk, tapasztalunk, akár egy könnyelmű döntésnek lehet az eredménye.
Mekkora lehet az a nagybetűs Lélek, amely a maga egészéből kiszakít egy darabot, hogy abból a kiszakított, velünk megosztott tökéletességből egy ilyen, általunk, emberek által benépesített és tele álmodott valóság váljék. Milyen büszke, milyen szomorú lehet az Isten, amikor emberi tulajdonságokkal próbáljuk felruházni az Ő lényét, lényegét. Milyen büszke, milyen szomorú lehet az Isten, amikor Lelkét, erejét próbáljuk megismerni. Megismerni, és közel kerülni hozzá. Milyen büszke, milyen szomorú lehet, amikor megérezzük, megértjük az Ő akaratát.
Megérezzük, avagy megfagyunk a várakozásban. Megfagyunk, megdermedünk arra gondolva, hogy Isten elhagyott minket. Elhagyott volna, vagy csak mi nem vesszük észre jelenlétét? Talán büszke vagy szomorú ilyenkor a mi Urunk? Puszta, kopár, vagy színekben pompázó világot kaptunk élettérül? Milyennek szeretnénk látni? Milyennek szeretné az Isten, hogy lássuk? Milyennek szeretnénk Istent látni?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése