Farkas Dénes: Rendcsinálás

2013. 04. 28.	Rendcsinálás	Farkas Dénes
Ilyenkor tavasz kezdetén a rendcsinálás kötelezettsége megérinti az embereket. Ezt megtapasztaltam magamon is, környezetemben, falumban, városomban, tömbház-lakóként, a parókiákon, a parkokban, a legelőkön s többé-kevésbé a mezőkön is. Egy kis tisztogatás, átrendezés, egy csokor virág a vázában, mintha fokozná az ember életkedvét. Rendcsinálás! De hogyan? Életem egy jó szakaszát világi pályán töltöttem s a lassú kapaszkodás rendjén főnököcske lett belőlem. Fennhatóságom alá tartoztak az anyagok és a kész termékek (nyilvántartóinak) raktárai, annak személyzete, az áruforgalom minden irányú vezetése. Volt a raktárnokok között egy a kezem alatt, akinek az agya szakaszosan dolgozott. Mesteri szinten sakkozott, de egy épkézláb mondatot nem tudott semmilyen nyelven megfogalmazni. Schneider úr, mert így nevezték, hiánytalanul vigyázta a rábízott értékeket, csak soha semmi nem volt a helyén. Ez nagyon nagy gondot jelentett egy alkatrészeket, paszománt-anyagokat tároló raktárban. A varrógéptűtől a csipkék és gombok, cérnák sokfélesége több ezer anyag kartotékot ölelt fel s abban az időben még tintaceruzával írtunk s a számítógép sehol!!!/ A hétfői szokásos reggeli munkaértekezleten a termelési osztályvezető jelenti, hogy nem lesz meg a terv, mert áll egy termelési lánc, hiányzanak az automatizált kötőgépekhez a kötőtűk, parafin s miegymás. Tudtam, hogy azelőtt egy héttel hoztam Bukarestből, de Schneider ezeket úgy eltette, hogy hetek után kerültek elő, mikor már késő volt. Lementem a raktárba s lehordtam Schneider urat a fekete földig, kilátásba helyeztem, hogy amennyiben nem csinál rendet: le is út: fel is út, le is út! Megszeppent a raktárnok hallva a főnöki fellépésem nem a megszokott oktávban való dallamát és eltűnt a tároló polcok között. Mérgemben én is bevágtam az ajtót és otthagytam. Elmentem a kötöttáru gyárba, elég nehézkesen sikerült szereznem pótalkatrészeket, hogy ne álljon a termelés. Másnap Schneider úr nagyon tiszteletteljes alázattal arra kért, hogy szíveskedjek lemenni a raktárba, mert rendet csinált. Megtalálta az eltett anyagokat − gondoltam én, s erre csodák-csodája, mit látok? Az íróasztalán sztaniol karikákból (melyeket a tejes üvegek lefedésére használtak, ezüst, kék, arany) kisimított néhány példányt, melyeket szétpettyegetett, s az egészet letakarta egy átlátszó nejlon fóliával. Tessék megnézni, hogy milyen szép rendet csináltam − mondta nekem diadalittasan. Azt hittem, hogy „eldobom magam”, s halkan megjegyeztem, hogy a karácsonyfa hiányzik! Természetesen nem értette meg, s nem is erőltettem, mert félő volt, hogy a párt-büróban bepanaszol, hogy karácsonyfát követeltem tőle. Rendcsinálás, − de hogyan? Mindenki maga tudja − igénye szerint. Én nem szeretem a téli gumikat, biciklit, kotlóstyúkot, favágófejszét stb. az irodában, sem a Közlönyt a budiban! Esendő „rendszeretetemmel” áldott tavaszt kívánok a jó Istentől!