Székely Kinga Réka: Ki lakik a szomszédban!?

2013. 04. 09.	Ki lakik a szomszédban!?	Székely Kinga Réka
Meglehetősen hosszú ideig éltem úgy egy kolozsvári tömbházlakásban, hogy a közvetlen szomszédomat sokáig nem tudtam megismerni. Hol volt, hol nem volt otthon, mint a mesében, de amikor otthon volt, nem tudom kinek, miért, és kivel, de folyton ordított. A többség nyelvén szidott valakit, vagy valakiket, lényeg az, hogy néhány ilyen hangorkán sorozat után eldöntöttem, hogy én nem is akarok vele megismerkedni. Keresztényi elkötelezettségemet persze hosszan bántotta saját viszonyulásom, de mivel abban az időben többször vettem részt a Mátyás király szobráért való tüntetésen, ahol a zsaruk, a szekusok, és  támogatóik durván megalázták a békés magyar tüntetőket, gondoltam, szívtam már eleget ezektől a többségi testvérektől, én biza nem teszem meg a második keresztényi mérföldet még Jézus Krisztus kedvéért sem. Most, a Székely Szabadság ünnepének lelkesültségével szívemben, úgy érzem, hogy mégiscsak van erőm a keresztényi extra egy mérföld megtételére. A marosvásárhelyi tüntetésen a rend őrei hivatásuknak megfelelően vigyázták a tüntetőket. Készségesen irányítottak a tüntetés helyszínére és barátságosan lépdeltek mellettünk és nem minket támadtak, mint 1992-ben a kolozsvári Mátyás szobornál, hanem minket védve, a provokálókat küldték haza. Számomra olyan volt ez a tüntetés, mint egy beteljesült álom. Nemcsak a többezres magyar székely tömeg bátorsága, nemcsak a várost ellepő székely zászlók lobogása, nemcsak a végtelenségig ismétlődő: itthon vagyunk, nem félünk, autonómiát Székelyföldnek szívből való zengése négy gyalog kilométeren át, nemcsak a felvonulók láttára bátorságot nyerő hozzánk csatlakozó marosvásárhelyi magyarok egyre növekvő száma, nemcsak a nyolvcanéves néni könnyező arca és integető száraz kis kezecskéje, nemcsak a mozgássérültek tolókocsin való kapuba állása és integetése, hanem a többséghez tartozó rendőrök és csendőrök illedelmes és segítőkész viselkedése hozta meg számomra a beteljesülő álom gyönyörét. Az én lelki többségi szomszédom ezentúl Lucian Mandruta, televíziós újságíró, és az ő kedvéért (Jézus Krisztus után egy lépéssel) kettőt fogok lépni egy helyett, egy második evangéliumi mérföldet is le fogok húzni, mert csak így lehet a történelem sebeit begyógyítani és önazonosságunkat megőrizni.