Sipos László: Örök szép tavaszok üdvözlete

2013. 04. 20.	Örök szép tavaszok üdvözlete	Sipos László
Amikor tegnap este, a tavaszi munkálatok nyújtotta kellemes fizikai fáradtság mellékhatásait tapasztalva nyugovóra tértem, nem hittem volna, hogy a mai reggel ennyire vidám és derűs lesz. Reggeli morcosságom – akárcsak kávémban a cukor - gyorsan feloldódott a madarak dallamos társalgása hallatán, s a lágy szellő hátán érkező első napsugarak pedig enyhítették lázban égő izmaim fájdalmait. Az elvégzett munka öröme mosolyt csalt arcomra, lelkem pedig ujjongott, mert körülnézve éreztem, láttam: „jó az Úr, örökké tart szeretete és hűsége, nemzedékről nemzedékre, és a természet nagyszerű szépségei, csodái hasonlíthatatlan ékesszólással beszélnek hozzánk” (Zsoltárok könyve). Hogyha valahányan meghalljuk ezt a hangot, hiszem, Isten hangját halljuk meg, aki ezúton is megpróbál segíteni nekünk: egyrészt felüdíti lelkünket, hogy meglássuk életünkben az igazán fontos dolgokat, másrészt figyelmeztet, hogy vigyázzunk erre a Földre! Meglátásom szerint mindkét szempontból nagy szükségünk van erre a segítségre, hisz önmagunktól nem biztos, hogy rájönnénk: az anyagiak hajszolásán túl életünknek van szentebb és nemesebb célja is, valamint, hogy sok esetben túl komolyan, szó szerint értelmezzük az isteni parancsot, és megpróbáljuk uralmunk alá hajtani a Földet. Tisztában vagyok vele, irtó nehéz lesz helyrehozni mindazt, amit valamikor nagyon elrontottunk. Az ózonlyuk befoltozása, a globális felmelegedés megállítása, a vizek, a levegő megtisztítása, az emberiség hozzáállásának megváltoztatása ki tudja, mennyi időt vesz majd igénybe. De én azért megpróbálok környezettudatos életet élni, s környezetünk, Földünk tisztán tartására sarkallni másokat is. Mert szeretném, hogyha évtizedek, évszázadok múlva gyermekeim, unokáim lelkét is megnyugtatná a teremtett világ szépsége, áhítatossága. A Föld napja előtt egy nappal, egy gyönyörű tavaszi reggelen Faludy mester soraival üdvözlöm a jövőt, a távolabbit: Nem kell kétségbe esni. A messze jövő szép lesz. A szélvert pusztaságon ledőlnek a falak, és sírok, műemlékek, acélhidak meg gépek mind elporladnak néhány százezer év alatt. Pár millió esztendő múlva, új csillagképek alatt szelíd fejével kibujik a moszat, ismeretlen virágok nyílnak, mert a természet variál, mikor játszik, nemvárt fenevadak születnek s egy merőben különböző embernem. Vagy a miénk jön ismét? és imádja a szépet, gondolkozik, fúr, farag, szeret, sír, örül, élvez, ír, épít, fest, kutatja: mi a mindenség titka, s nagyon fél a haláltól, de mégis elpusztítja önmagát és a Földet? Merem remélni, hogy nem. (Faludy György, A távolabbi jövő)