Tófalvi Tamás: (nem)normális

2013. 04. 29.	(nem)normális	Tófalvi Tamás
A normálistól eltérő viselkedés okát sokáig a testi adottságokban, avagy hiányosságokban határozták meg; amolyan „ha túl nagy a koponyád sorozatgyilkos leszel, ha túl kicsi, akkor szexuális ragadozó, de igazság szerint fogalmunk sincs, hogy mi az optimális méret” módon. Okosabbnál-okosabb emberek próbálták megfejteni a ferde orr, a kevésbé szimmetrikus arc, vagy a túl hosszú végtagok mögött rejtőző, életünkbe kódolt jövőt. Tudományos munkák egész sora bizonyítja, hogy milyen veszélyforrás volt a genetika, és ősöktől örökölt fejlődési rendellenességekkel bizony nem lehetett könnyű az élet… Egykoron hat újjal táltossá magasztaltak, később már csak valamilyen deviáns szerep jutott… A régmúlt embere még egészben gondolkodott, s rendületlenül hitte, hogy az ember minden testi és lelki porcikája összefüggésben van egymással. Egykor magunkban kerestük a hibát, mára minden elmélet arról szól, hogy a környezet tesz olyanná, amilyenek vagyunk. Lehetek gyilkos, szatír vagy ragadozó, mert a felelősség nem az én vállamat nyomja. A szülők a hibásak, akik elváltak, a szomszéd gyerek, ki régen állandóan csúfolt, egykori osztálytársaim, akik kiközösítettek, s a sor végtelen, mert bűnöst találni mindennél könnyebb feladat. De vajon, ha tükörbe nézek, mit mond rólam a benne látott ember?!