Pál János: Jónás realizmusa?!

2013. 04. 13.	Jónás realizmusa?!	Pál János
Jónásról csak negatív terminusokban és összefüggésben szoktak beszélni. Ő ugyanis az, aki szembeszegült az isteni akarattal, ő az, aki első felszólításra nem volt hajlandó elmenni Ninivébe, a bűnös városba, hanem csapot, papot otthagyva hajóra ült és Tarsis irányába vette útját. Lehet, hogy félt az ott élő emberek gonoszságától, de lehet, hogy csak kényelmes volt és úgy gondolta, jobb pihenni, mintsem vesződni, erőit emészteni idegen emberekért. Nem kizárt azonban, hogy az emberi természetről alkotott borúlátása késztette meghátrálására. Ha válaszolnom kellene a kérdésre, hogy vajon miért lépett vissza elsőre Jónás, akkor hajlok afelé, hogy a borúlátása kényszerítette elsősorban döntésének meghozatalára. Ez pedig nem is annyira a derűlátásnak, hitnek a hiányából fakadt, hanem az emberi természet ideáktól lecsupaszított, tárgyilagos ismeretéből. A történet vége rácáfolt Jónásra, munkája nem volt eredménytelen, félelmei nem igazolódtak be: Ninive városa megtért. Ez az eszményi végkifejlet azonban a valóságban sokszor elmarad, a megtett erőfeszítések ellenére is. A magvetés sokszor vall kudarcot, a jó szándék nem mindig talál viszonzásra, az őszinteséget sokszor jutalmazzák képmutatással, árulással. Azt hiszem teljesen természetes volt Jónás reakciója. Talán jobb a hal gyomrában békésen, biztonságban ülni, mint a tömeg kénye-kedvének, hóbortjainak, indulatainak kiszolgáltatni magad ..., az ember erkölcsi létének ugyanis igen korlátolt határai vannak … (Ld. Karinthy Frigyes: Barabbás című elbeszélését.)