Andorkó Attila: Méhekről

2013. 02. 19.	Méhekről	Andorkó Attila
Az emberiség története elég szorosan összefügg a méhek életével, hisz a méhek nagyjából velünk, emberekkel egyidősek. Életkorunk, „régiségünk” talán megegyezik, de viselkedésünk nagyon eltérő. Amikor a méhekről beszélünk, akkor leginkább a szorgalmukat szoktuk kiemelni. Valóban szorgalmasok a méhek, hisz több tízezer kirepülést végeznek egyetlen kiló méz előállításához szükséges nektár összegyűjtéséhez. Az összegyűjtéssel azonban nincs vége, szellőztetni kell, érlelni a nektárt, hogy méz lehessen. Azonban amiért ma a méhekről írok az nem munkájuk, szorgalmuk, kitartásuk elsősorban, hanem a társadalmi berendezkedésük. A méhek zümmögnek ugyan, de nem zúgolódnak, elfogadják, s elfoglalják helyüket a kasztban. Meg vannak elégedve. A kaptárban nincs − de valamikor a kasban sem volt − méhebb, herébb, vagy anyább méh. A verseny nem jelent mást, mint túlélést, a család boldogulását. Itt nem tüntetnek ki senkit, nem marasztalnak el egyetlen egyedet sem, de mindenik végzi a munkáját, életkorának, szerepének megfelelően. Azt hiszem, leckét vehetnénk a kitartásról, a lojalitásról, a saját szerepünk zúgolódás nélküli betöltéséről. A mai korunk emberi társadalmában mi van? Zúgolódás! Lépten-nyomon csak azt hallani, hogy ez a rendelkezés nem jó, mert…., az a rendelkezés nem jó, mert…. Csak az a baj, hogy senki nem jön javaslattal, hogy ez nem jó így , de talán így megpróbálva még jó lehet... A méhek rendszerében sincs javaslat, de rend van, mert mindenik egyed tisztába van a feladatkörével, szerepével, és dolgozik.