2013. 02. 17. | Előítéleteink | Sipos Mónika Rebeka | |
Nem
tartozom azon közé, akik soha nem voltak megalázva, megbélyegezve,
akiről nem volt előítélet alkotva. De azok közé sem, aki soha nem
kategorizál, nem hasonlítgat, nem választ ki, nem tesz kivételt. Mert a
kocka fordul folyamatosan, a megalázottból lesz megalázó is, az
ítélkezőből pedig az ítélet alanya is.
De
mégis szívesen bújunk, és talán többet is vagyunk az ítélkező bőrében.
Mert elfoglaljuk magunkat ezzel, elütjük az időt, vagy mert úgy érezzük,
jobban áll nekünk ez a szerep. Plusz még önbizalmat is ad a
felsőbbrendűség érzése, esetleg új erő forrása lehet a mások (nem
magunk!) felett való ítélkezés. Még élvezettel is tölt el, mert van úgy,
hogy valamiért feljogosítva érezzük magunkat minderre. Tehát, könnyű
akarva, vagy akaratlanul ítéleteket alkotni egymásról tettekért,
szóhasználatért vagy életstílusért, és még számtalan egyébért…
Megbélyegezni egymást etnikai hovatartozás, bőrszín, nyelv,
világszemlélet, társadalmi pozíció miatt. És mindezt milyen könnyű
megtenni, csak azért mert,…..mert a másiknak kék a szeme, mert
nyakkendőt vagy gallért visel! Erről szól az az érdekes kísérlet is,
melyet a Blue Eyed című film mutat be igencsak életszerűen: Jane
Elliott, amerikai pedagógus a hatvanas évek végén, harmadik osztályos
tanulóival egy kiváló, előítélet leromboló kísérletet végzett el. Egy
lehetőséget kínált fel diákjai számára arra nézve, hogy miképpen kell az
előítéletektől egy életre megszabadulni.
Egy
napon a következőkkel kezdte a tanítást. Egy elnöki rendelet szerint
mától kezdve az osztályt két részre kell osztani. A kék szeműek lesznek
az egyik csoportban, és a barna szeműek a másik csoportban. Közölte az
osztállyal, hogy meg van állapítva, akinek kék a szeme, az sokkal
okosabb, sokkal ügyesebb, mint az, akinek barna a szeme. Ezután a barna
szeműek már nem ihatnak abból a csapból vizet, ahonnan a kék szeműek
isznak. A barna szeműek nem játszhatnak azokkal, akik felsőbb rendűek,
akik sokkal műveltebbek, akik tisztábbak. Nem ülhetnek a padban egymás
mellé, még az ebédlőben sem ehetnek egymás mellett. A kék szeműek
felsőbbrendű lények, a barna szeműek pedig alárendeltek. A barna szeműek
egy kendőt kaptak, a megkülönböztetés jeléül, amit az iskolában
viselniük kellett. Az osztály rendje, hangulata megbomlott, a barátságok
felbomlottak. A kendőt viselők arca szomorú lett, többé nem
mosolyogtak, egyszerűen szégyellték magukat azért, mert nekik barna
szemük volt.
A
következő napon Jane Elliot közölte az osztállyal, hogy tévedett, mert
igazából a barna szemű emberek a felsőbb rendűek, a kék szeműek pedig
azok, akik semmire sem jók. Így a kendőket kicserélték. Most, azok
voltak a felsőbb rendűek, akik egy nappal előbb még ügyetlenek, és buták
voltak. Az egymáshoz való viszonyulások is azonnal felcserélődtek a
szerepekkel együtt. A második nap végén Elliot aztán elmondta a
gyerekeknek, hogy ebben a két napban tulajdonképpen játszottak. Nem
mást, mint az élet sokszor oly szörnyű és kegyetlen játékát.
Néha
úgy érzem, hogy mi is, akár a fenti, akár más módszerekkel meg kellene
tisztítsuk önmagunkat, elménket és lelkünket. De javasolhatnánk
különböző öntisztító módszereket másoknak is, s akkor talán nem lenne
annyi kártékony előítélet, és megannyi magas fal az emberek között ebben
a teremtett világban.
|
2013. február 17., vasárnap
Sipos Mónika Rebeka: Előítéleteink
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése