Sipos Mónika Rebeka: Előítéleteink

2013. 02. 17.	Előítéleteink	Sipos Mónika Rebeka
Nem tartozom azon közé, akik soha nem voltak megalázva, megbélyegezve, akiről nem volt előítélet alkotva. De azok közé sem, aki soha nem kategorizál, nem hasonlítgat, nem választ ki, nem tesz kivételt. Mert a kocka fordul folyamatosan, a megalázottból lesz megalázó is, az ítélkezőből pedig az ítélet alanya is. De mégis szívesen bújunk, és talán többet is vagyunk az ítélkező bőrében. Mert elfoglaljuk magunkat ezzel, elütjük az időt, vagy mert úgy érezzük, jobban áll nekünk ez a szerep. Plusz még önbizalmat is ad a felsőbbrendűség érzése, esetleg új erő forrása lehet a mások (nem magunk!) felett való ítélkezés. Még élvezettel is tölt el, mert van úgy, hogy valamiért feljogosítva érezzük magunkat minderre. Tehát, könnyű akarva, vagy akaratlanul ítéleteket alkotni egymásról tettekért, szóhasználatért vagy életstílusért, és még számtalan egyébért…  Megbélyegezni egymást etnikai hovatartozás, bőrszín, nyelv, világszemlélet, társadalmi pozíció miatt. És mindezt milyen könnyű megtenni, csak azért mert,…..mert a másiknak kék a szeme, mert nyakkendőt vagy gallért visel! Erről szól az az érdekes kísérlet is, melyet a Blue Eyed című film mutat be igencsak életszerűen: Jane Elliott, amerikai pedagógus a hatvanas évek végén, harmadik osztályos tanulóival egy kiváló, előítélet leromboló kísérletet végzett el. Egy lehetőséget kínált fel diákjai számára arra nézve, hogy miképpen kell az előítéletektől egy életre megszabadulni. Egy napon a következőkkel kezdte a tanítást. Egy elnöki rendelet szerint mától kezdve az osztályt két részre kell osztani. A kék szeműek lesznek az egyik csoportban, és a barna szeműek a másik csoportban. Közölte az osztállyal, hogy meg van állapítva, akinek kék a szeme, az sokkal okosabb, sokkal ügyesebb, mint az, akinek barna a szeme. Ezután a barna szeműek már nem ihatnak abból a csapból vizet, ahonnan a kék szeműek isznak. A barna szeműek nem játszhatnak azokkal, akik felsőbb rendűek, akik sokkal műveltebbek, akik tisztábbak. Nem ülhetnek a padban egymás mellé, még az ebédlőben sem ehetnek egymás mellett. A kék szeműek felsőbbrendű lények, a barna szeműek pedig alárendeltek. A barna szeműek egy kendőt kaptak, a megkülönböztetés jeléül, amit az iskolában viselniük kellett. Az osztály rendje, hangulata megbomlott, a barátságok felbomlottak. A kendőt viselők arca szomorú lett, többé nem mosolyogtak, egyszerűen szégyellték magukat azért, mert nekik barna szemük volt. A következő napon Jane Elliot közölte az osztállyal, hogy tévedett, mert igazából a barna szemű emberek a felsőbb rendűek, a kék szeműek pedig azok, akik semmire sem jók. Így a kendőket kicserélték. Most, azok voltak a felsőbb rendűek, akik egy nappal előbb még ügyetlenek, és buták voltak. Az egymáshoz való viszonyulások is azonnal felcserélődtek a szerepekkel együtt. A második nap végén Elliot aztán elmondta a gyerekeknek, hogy ebben a két napban tulajdonképpen játszottak. Nem mást, mint az élet sokszor oly szörnyű és kegyetlen játékát. Néha úgy érzem, hogy mi is, akár a fenti, akár más módszerekkel meg kellene tisztítsuk önmagunkat, elménket és lelkünket. De javasolhatnánk különböző öntisztító módszereket másoknak is, s akkor talán nem lenne annyi kártékony előítélet, és megannyi magas fal az emberek között ebben a teremtett világban.