Moldován-Szeredai Noémi: Őszintén beszélni gondolatainkról, érzéseinkről

2013. 02. 16.	Őszintén beszélni gondolatainkról, érzéseinkről	Moldován Szeredai Noémi
Nyílt órán jártam a step by step előkészítő osztályban. A módszer nem volt ismeretlen, hiszen nagylányom is oda járt, de az egyik tevékenység jó értelemben megdöbbentett és mélyen elgondolkodtatott. A gyerekek körben ültek a tanító nénivel együtt és azt a feladatot kapták, hogy dicsérjék meg egymást, mondjanak valami jót, szépet a jobbra üllő társuknak. A tanító néni kezdte: - Tibi, érdekes történetet mondtál. Tibi folytatta, Enikőre nézve: - Enikő, szép a nadrágod. A dicséretek folytatódtak, míg mindenki sorra került. Csodálkozva, ugyanakkor ujjongva ültem, s mosolyogtam magamban. Azt tudtam, hogy a gyerekeket arra ösztönzik, hogy önállóan kifejezzék gondolataikat, tudjanak beszélni közösség előtt, most azt tapasztaltam, hogy a gyerekeket arra buzdítják, mondjanak egymásról jót, dicsérjenek, keressék meg a másikban a szeretnivalót és fejezzék ki! S ennél a gondolatnál, már elkalandoztam az órán történtekről, s kezdtek eszembe jutni az esetek, mikor azt tapasztaltam, hogy a felnőttek legszívesebben az ajkukba harapnának, mintsem kimondanának egymásnak egy elismerést, dicséretet, s azok, mikor azt tapasztaltam, hogy milyen nehéz egy közösség előtt megnyílni és elmondani érzéseket és gondolatokat. Nemrég megtisztelő felkérésnek eleget téve, egyházközségi világi vezetőkkel, presbiterekkel beszélgettünk arról, hogy mit jelent számukra gondnoknak vagy presbiternek lenni, van-e példaképük, mi a célkitűzésük s milyen egyházat, egyházközséget és hitéletet szeretnének megvalósítani önmaguk és szeretteik számára. A válaszok nehezen fogalmazódtak meg hangosan, bátorság, rutin, világos elképzelés kellett ahhoz, hogy néhányan felvállalják és őszintén elmondják véleményüket. Az elhangzottak elkötelezettségről, lelkesedésről, Isten és közösségszeretetről, dicséretekről szóltak. E beszélgetés után, néhány jelenlevővel boncolgatva a megszólalás nehézségét, elmondták, hogy valószínű, ez a neveltetésnek is köszönhető, hiszen a székely férfit nem arra nevelték, hogy hangosan kimondja gondolatait, érzéseit, s az elmúlt rendszer jó lecke volt arra, hogy őszinte gondolatokkal csínján bánjanak még legbizalmasabb társaságban is. Azóta eltelt 23 év, új generáció nőtt fel, akik számára sem sokkal könnyebb a kommunikáció. „Érdekes módon, legtöbbször az ital segít, feloldja a gátat s közlékenyebbé teszi az embert” − értettek egyet beszélgetőtársaim. Én bízom benne, hogy a jó példa és jó nevelés is segít!