Makkai-Ilkei Ildikó: Ébredés

2013. 02. 12.	Ébredés	Makkai-Ilkei Ildikó
„Jákób pedig ottmaradt egyedül. Ekkor Valaki tusakodott vele egészen hajnalhasadtáig. De látta, hogy nem bír vele. (…) Akkor ezt mondta Jákóbnak: Bocsáss el, mert hajnalodik! Ő azt felelte: Nem bocsátalak el, amíg meg nem áldasz engem!” 1 Móz 32, 25-28 Mikor elaludni készül a tél, felébred bennünk a tavasz hozta rajongás, és reggelenként fülledt levegőjű szobáinkat elhagyva lágy vagy csípős szellőd üdvözlése arra figyelmezted, hogy a világ él, mert Te élteted reggeli fénnyel, otthoni harangok zenéjével és a kipattanni karó élet örömével. Lassan lopkodod bele a világba egyszerű jeleit a hosszabbodó nappaloknak, a kedves melegnek és beleülteted életünkbe azt az érzést is, hogy ránk is új élet száll, mely a végtelenbe kifeszülve vár ránk. Köszönjük, hogy a tavasz ünnepet is jelent nekünk, mikor a nagy változásban kicsit ott maradunk egyedül, és magunkkal tusakodunk reggelig, hogy megtudjuk szerepünk: van mely csak a miénk, és ez a szerződés Veled Istenünk. A szerződés, mely csodákat művelhet velünk, hogy minden közömbös, sivár hétköznapba belecsempésszünk valamilyen varázslatos elemet, minden napba beleszőhessünk egy parányi szökdécselő örömöt. Köszönjük, hogy a Veled és önmagunkkal való találkozáskor érlelődik bennünk a felkiáltás: Bocsáss el, mert hajnalodik! Ilyenkor énekelve indulunk el, és közben megcsodáljuk ezerarcú világodat, és mégis megtörténhet velünk, Istenünk, hogy az első esti tűznél úgy érezzük, tűzbe hullanak szemünkből a régi vágyak. Bocsásd meg, hogy ilyenkor gyenge énünk uralkodik bennünk, és engedjük, hogy a látóhatár mögé bújjon lelkünkből formált megálmodott álmunk. Ilyenkor új hegyeket kell kövekből kirakjunk, és ahogy nő a kőrakás, úgy nő bennünk az elhatározás: Bocsáss el, mert hajnalodik, mert zakatolva rohangál az élet az utcán, és nekünk pár perc múlva ott kint kell továbbrakjuk az életköveket. Add, hogy csak a jóság, a szeretet köveit építsük be életünkbe, melyek idővel cseppkövekké változhatnak, és úgy ragyoghatnak.  Bocsáss el, mert bontakozó értelmünkben fényesedik valami nagy és igaz álom. Hasonló imaérzésekkel várjuk a tavaszt a Firtos alatt, amikor szinte naponta megfogalmazza nagyobbik lányom: „Anya, mikor lesz tavasz?” „Nemsokára” – szól a számára nem a legkielégítőbb válasz. Remélem, nem sokáig kell már magyaráznom.