Máthé Sándor: Bújócskázás Istennel

2013. 02. 10.	Bújócskázás Istennel	Máthé Sándor
Kis unokámmal játszunk, közben beszélgetünk. Egy ideig hallgat, én azt gondolom, hogy a játékra koncentrál, de máshol jár az esze. Ez rögtön kiderül, amikor egészen komolyan azt kérdezi: - Tata, milyen Isten? Olyan mint az angyalok? Meglep a kérdés, de rögtön vált az eszem, lehet nem olyan gyorsan, mint az övé. - Igen, olyan, mint az angyalok, láthatatlan, de mégis más, itt egy kicsit gondolkodom, s mondom: Ő az angyalok főnöke. Gondoltam, hogy ezzel le is zárhatjuk a témát, de unokám nem hagyja annyiban: - Azért nem látjuk Istent, mert elbújik előlünk? – kérdezi az előbbi komolysággal. - Igen, így is lehet mondani. Látom rajta, hogy nem igazán elégíti ki ez a válasz sem, ezért eképpen  folytatom a gondolatot: - Az igaz, hogy Istent nem látjuk, de azért mindenhol ott van, figyel, hogy mit teszünk, mit beszélünk, még azt is tudja, hogy mit gondolunk. Hirtelen egy mese jut eszembe, amelynek a címe Bújócskázás Istennel.[1] Valamikor réges – régen így szólt Isten:  „Nagyon unatkozom, mert nincs semmi dolgom. Játszani szeretnék az én barátaimmal.” Abban a pillanatban ott teremtek barátai.  Mit játszunk? – kérdezték. Isten egy kicsit elgondolkodott, majd így szólt: bújócskázzunk. Igen, bújócskázzunk, helyeselték barátai. Nagyon izgalmas volt a játék, mert Isten mindig csodálatos búvóhelyeket talált és barátainak kellett megtalálni Őt. Az egyik barát a természetben, a sarjadó zöld fűben kereste, s újjongva kiáltott fel: „Megtaláltam Istent: zöld és növekedik!” Egy másik barát az éjszaka sötét csendjében kereste, s mikor megtalálta, ő is újjongva mondta: „Megtaláltam Istent! Ő az éjszaka békéje!” A haramadik barát   az emberek között kereste: követte őket munkából hazamenet a bevásárló központba, majd otthonukba, s végignézte, amint asztalhoz ülnek s örömmel fogyasztják el az ebédet. „Megtaláltam Istent! Isten szeretet és gondoskodás. Istent azokban az emberekben találtam meg, akik vigyáznak egymásra.” Végül ketten indulnak keresésre, egy fiú és egy lány. Egy házhoz érkeznek s gondolják  megnézik nincs-e ott Isten.  Bemennek a házba, annak egyik szobájában egy tükröt találnak, s amint belenéznek valami különöset éreznek. Örömmel térnek vissza barátaikhoz mondván: „Megtaláltuk Istent. Önmagunkban találtuk meg Őt.” Istent mindenhol meg lehet találni, folytatom az „okoskodást”. Meglep, hogy unokám még mindig figyel. Nem tudom, hogy mit értett meg az elmondottakból, de számomra az a fontos, hogy kérdez, keres. Mindenki megtalálhatja Istent, ha keresi.  De nem is ez a lényeg, előbb-utóbb mindenki megtalálja, vagy ha nem, akkor Isten keres meg minket. Ennél fontosabb a játék öröme, a keresés izgalma. [1] Hide and Seek with God – Stories by Mary Ann Moore, Skinner House Books, Boston, MA - 1994