Pál János: A 2011. évi madéfalvi megemlékezés margójára

2011. 01. 25. A 2011. évi madéfalvi megemlékezés margójára Pál János

„A történelem az élet tanítómestere” – tartja a régi latin mondás.

2011. január 7-én madéfalviak, meghívottak, megyei elöljárók, jelentős közéleti szereplők jelentek meg az 1764-es siculicidium emlékére felállított emlékmű előtt, és jó szokás szerint a latin mondás szellemében tanították, okították az istenadta népet.

Ilyenkor sokan, sokat szoktak beszélni, és megesik, hogy félre is...

Az idei megemlékezés sem volt kivétel ez alól. Volt, aki a székelyek nyelvi és kulturális ellenállásáról értekezett, holott világos, hogy a háttérben évszázados társadalmi, szociális feszültségek, sérelmek álltak.

Egy másik felszólaló hajlíthatatlan jellemre, kitartásra, egységre buzdított. Idézem: „A madéfalvi veszedelemnek számunkra legalább két tanulsága van. Az egyik, hogy szabadságunkért, értékeinkért, önazonosságunkért nem szabad soha semmiféle kompromisszumot kötnünk. A másik tanulság pedig az, hogy egymás ellen soha nem fordulhatunk. Nem szabad engednünk annak a csábító erőnek, amely mindig megpróbálja a magyart a magyar ellen, a székely embert a székely ellen fölbújtatni, egymás ellen próbálja fordítani a közösség tagjait.”

Ismerős sláger – mit mondjak. Egyébként közel állt a szónok az igazsághoz a siculicidium üzenetét illetően, hiszen a nép meglehetősen egységesen lépett fel és kitartott álláspontja mellett. Azonban elfelejtette ő is és a többi szónok is feltenni az „i”-re a pontot. Elfelejtették elmondani, hogy: 1. Mária Terézia önkéntes alapon rendelte a határőrség felállítását 1762-ben, ennek ellenére Bukow, a magyar, székely arisztokrácia (pl. Kálnoki Antal) segítségével fenyegetéssel, erőszakkal kívánta végrehajtani a rendeletet. 2. A székely arisztokrácia támogatta trónhűségből a sorozást, és a szabad székelyek soraiból kívánta a katonaságot felállítani, ellenben a jobbágysorban élők elől, akiknek előnyük is származott volna, ezt a lehetőséget igyekezett elzárni, mivel az birtokai munkaerejének elvesztését eredményezte volna. Azaz saját hatalmi és gazdasági szempontjai alapján viszonyult a kérdéshez. 3. A sikertelen toborzás után egy három főből álló bizottságot hatalmaztak fel a rendelet sikeres végrehajtására. Mindhárman magyar arisztokraták: Siskovics József altábornagy (debreceni magyar nemes), Lázár János és Bethlen Miklós guberniumi tanácsosok. Siskovics volt a madéfalvi vérengzés értelmi szerzője.

Összegezve: a január 7-i tragédiáért nemcsak az „átkozott Habsburgok” felelősök. Nem a nép kötött kompromisszumot, engedve a csábító erőknek, hanem sokan azok közül, akik védelmükbe kellett volna venniük érdekeiket.

A siculicidium igazi üzenete, melyről elfeledkeznek szólni, valójában közösségeink mindenkori elöljáróihoz szól, és arra tanít: a csábító erők bűvkörében kötött önös kompromisszumoknak a levét mindig a közösség issza meg...