2011. 01. 01. Pál János Napsütés
Karácsony harmadnapján fekete fellegekbe borult az ég, és bőségesen pótolta az előző napok hóinségét. Vastag hótakaró feküdt rá a világra... A közelünkben van egy vékony törzsű, de dús koronájú fenyőfa. Feltűnt mennyire meggörnyedt törzse és ágai a friss hó súlya alatt. Attól tartok, mióta rátelepedett a súlyos hótakaró, hogy bármelyik pillanatban elpattanhat törzse, lehasadhat valamelyik ága.
Mikor életünk ege beborul, sűrű pelyhekben hull alá lélekfánk koronájára is a bánat, szomorúság. És ha egy derűs szellő nem rebbenti el a fellegeket, ha nem derül ki életünk ege, megeshet, hogy a sűrű, bőséges „hóhullás” a mi ágainkat is lehasogatja, törzsünket megtöri. Legyen életünk ege inkább hát derűs! De ha felhők is sűrűsödnek néhanapján föléje és bőséges is lesz a „hóhullás”, derüljön ki mindig az ég, amely elolvaszthatja a bánatnak nyomasztó hótakaróját.
Napsütéses, derűs esztendőt adjon hát Isten az új esztendő napjaira mindannyiunk számára... Sok-sok szellőt, mely elhessegeti a komor felhőket...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése