2011. 01. 23. Imaheti gondolatok Mikó Amália
Aki őszinte az igazságban, az életére teszi azt, aki pedig a gonoszt követi, az vesztére míveli azt. (Péld 11,19)
Egy műtőssegéd feladatköri leírását tanulmányoztam, s megállapítottam: azért felel, hogy a műtét körül minden a legnagyobb rendben történjék, tiszta legyen minden. Nem volt ennyire steril régen az emberek élete. Sokan meghaltak gyermekágyi lázban, míg Semmelweis Ignác magyar orvos a 19. század derekán fel nem fedezte: a kórt azok a baktériumok okozzák, melyek a boncolás utáni fertőtlenítetlen kezekről kerülnek a várandós anyákhoz. A 19. századi orvos, aki már addig is a lelkiismeretesség, kötelességtudás, önzetlenség mintaképe volt, az anyák megmentője címet érdemelte, amikor felhívta a figyelmet a fertőtlenítő használatára.
Azóta az ember sterilizálni próbálja életét. Távol tart mindent és mindenkit magától, hogy védje egyedi és megismételhetetlen, féltve őrzött életét. A fertőtlenítésnek, higiéniának köszönhetően nő az átlagéletkor, a gyógyszereknek köszönhetően védelmezni tudjuk testünket a fájdalomtól. Ám semmilyen szer nem tudja gyógyítani az elmagányosodást, a depressziót, az elhidegülést, a bezártság érzését, csak maga az ember.
Mára már az ember sterilizálta nemcsak testét, hanem lelkét is, nem beszélve a vallásos életéről. Védeni szeretnénk azt az ellenségtől, a bántótól, a behatolóktól, a rossztól, a hazugságtól, kellemetlenségtől. Ezért emberközi kapcsolataink szegényesek: ritkán keressük a beszélgető partnert, a társat, ritkán nemesedünk felebaráttá.
Ha testünk, lelkünk sterilizált, az egyházunk is az. Zárt rendszer annak liturgiája, zárt rendszert képeznek annak hitelvei, s hívei is zárt közösséget alkotnak. Mégis szeretjük azt mondani, hogy közösségeinket a nyitottság jellemzi. Egyháztagokként leginkább a külső csomagolás, a külső felület érdekel, amit látunk, amit hallunk. Nem fogunk igazi, mélyreható műtéteket végrehajtani, hiszen ezt a munkát mástól várjuk el. Ettől steril az egyház. Ritkán irányítják azt hívei. Mi mégis valamivel többet kell nyújtsunk, mint a műtőssegédi feladatköri leírásban. Mi, magunk ebben a jól kitalált keretben közösségformáló tagok kell legyünk. Itt mindenkinek – attól függetlenül, hogy milyen szerepet tölt be a közéletben – a munkaköri leírásában ez a lényeg: a közösségformálás.
A közösségépítő, hívő keresztény ember nem lehet test csupán, hanem lélek is, nem lehet keret csupán, hanem lényeg is, aki a Példabeszédek könyvéből tanulva stratégiát, terveket sző arra, hogy miként válhat a közösség hasznos tagjává.
Mi lenne a jó stratégia, ha egyházszervezésben, gyülekezetépítésben, közösségvállalásban gondolkodunk? A Példabeszédek könyve adja meg számunkra a választ: Aki őszinte az igazságban, az életére teszi azt, aki pedig a gonoszt követi, az vesztére míveli azt.
Adja Isten, hogy az őszinteség vezéreljen az igazságban, amely hitünk által az életre visz!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése