2012. 10. 30 Folytassuk Nagy László
„Csak akkor születtek nagy dolgok,/ Ha bátrak voltak, akik mertek / S ha százszor tudtak bátrak lenni, / Százszor bátrak és viharvertek.” Ady
Kertünket valamikor dédnagyapám kerítéssel vette körül. Sok pénzébe, idejébe és munkájába kerülhetett. Egyszerű deszkakerítés volt cserefa sasfákkal. Valahányszor ma új kerítéseket látok, mindig az általam nem ismert dédnagyapám és az az egykori kerítés jut eszembe. Ugyanakkor számomra megfejthetetlen, hogy miért a csihány nő ki először a kerítések mellett. A kerítés óvott, biztonságot adott és tudatta, hogy belül otthon vagyunk, kívül a máséban nincs, amit keresnünk, azt tisztelni és becsülni kell.
„Mi az, hogy Bent? A nagyvilág az, melyet kívülről kerít, és / A Kint szintén a nagyvilág, mit belül kerít a kerítés.” (Székely János: Kerítések)
Tudatosan megtervezte és megvalósította a kert gyümölcsfákkal való betelepítését és ő már az örökkévalóságban kertészkedett, amikor gyermekei, unokái, dédunokái ízlelték kora nyártól késő őszig a finomabbnál finomabb gyümölcsöket. Aztán 1962-ben a kívül és belül megszűnt. Lassan eltűntek a két világot elválasztó deszkák, a jó cserefa saslábak valakiknél tüzek martalékaivá váltak. A minden a miénk jelszó alatt a gyümölcsfákat rendre kivágogatták és elvitték, és elfelejtettek újakat ültetni dédunokáiknak, a jövendőnek. Nekünk csak az jutott, hogy a csűr sarkától nézhettük az új világ és új eszme pusztítását. Ezt a fájdalmat nem tiltották meg, sőt gyakran fokozták.
Mindez akkor jutott újból eszembe, amikor most október végén Szervét Mihályra, Luther Mártonra, a reformáció napjára és szeretteimre gondolok, talán többször, mint az év más időszakában. Alázattal hajtom meg fejem azok előtt, akik vállalták az állandó küzdelmet az ültetésben és az építésben, akik soha nem mondták azt, hogy ennyi volt, ezzel elégedjetek meg, mert tudták, hogy „A kész dolgok jövőtlenekké lesznek./ A kész: halála a tökéletesnek./ A kész: megáll és tovább nem javul.” (Székely János)
„Csak akkor születtek nagy dolgok,/ Ha bátrak voltak, akik mertek / S ha százszor tudtak bátrak lenni, / Százszor bátrak és viharvertek.” Ady
Kertünket valamikor dédnagyapám kerítéssel vette körül. Sok pénzébe, idejébe és munkájába kerülhetett. Egyszerű deszkakerítés volt cserefa sasfákkal. Valahányszor ma új kerítéseket látok, mindig az általam nem ismert dédnagyapám és az az egykori kerítés jut eszembe. Ugyanakkor számomra megfejthetetlen, hogy miért a csihány nő ki először a kerítések mellett. A kerítés óvott, biztonságot adott és tudatta, hogy belül otthon vagyunk, kívül a máséban nincs, amit keresnünk, azt tisztelni és becsülni kell.
„Mi az, hogy Bent? A nagyvilág az, melyet kívülről kerít, és / A Kint szintén a nagyvilág, mit belül kerít a kerítés.” (Székely János: Kerítések)
Tudatosan megtervezte és megvalósította a kert gyümölcsfákkal való betelepítését és ő már az örökkévalóságban kertészkedett, amikor gyermekei, unokái, dédunokái ízlelték kora nyártól késő őszig a finomabbnál finomabb gyümölcsöket. Aztán 1962-ben a kívül és belül megszűnt. Lassan eltűntek a két világot elválasztó deszkák, a jó cserefa saslábak valakiknél tüzek martalékaivá váltak. A minden a miénk jelszó alatt a gyümölcsfákat rendre kivágogatták és elvitték, és elfelejtettek újakat ültetni dédunokáiknak, a jövendőnek. Nekünk csak az jutott, hogy a csűr sarkától nézhettük az új világ és új eszme pusztítását. Ezt a fájdalmat nem tiltották meg, sőt gyakran fokozták.
Mindez akkor jutott újból eszembe, amikor most október végén Szervét Mihályra, Luther Mártonra, a reformáció napjára és szeretteimre gondolok, talán többször, mint az év más időszakában. Alázattal hajtom meg fejem azok előtt, akik vállalták az állandó küzdelmet az ültetésben és az építésben, akik soha nem mondták azt, hogy ennyi volt, ezzel elégedjetek meg, mert tudták, hogy „A kész dolgok jövőtlenekké lesznek./ A kész: halála a tökéletesnek./ A kész: megáll és tovább nem javul.” (Székely János)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése