2012. 11. 03 Kutya-macska barátság Sigmond Júlia
Tizennégy éves kutyánk megbetegedett és itt hagyott minket. A két macska csak téblábolt a házban. Láthatóan, egyfolytában őt keresték. Hihetetlenül szomorúak voltak, hogy sehol sem találták.
Mindegyre hozzánk bújtak, vigasztalást várva. Éveken keresztül egymás mellett ettek, a mindig friss vízzel teli edényből mindhárman ittak. Nyáron együtt futkároztak, játszottak az udvaron, télen egymást melegítve bújtak össze s aludtak egymás mellett, teljes békességben. Az öregebbik macska, a 18 éves, még jól emlékezett arra a napra, amikor a sovány, csupa seb kutya megjelent a kapuban, nyakában lógott a vastag, elszakított lánc egy része. Alig volt jártányi ereje, az eléje tett tálból is alig tudott enni. Miután lekerült nyakáról a lánc, megfürösztve, csak feküdt mozdulatlanul a takarón. Olyan szánalomra méltó volt, hogy a soktagú macskacsalád mindenik tagja befogadta. Miután felépült, sebei begyógyultak, megerősödött, vidám játszótársuk lett.
Idővel az idősebb macskák meghaltak, csak hárman maradtak. És most nincs sehol. A két macska bejárta az egész házat, átkutatták az udvar zegét-zugát, a kertben is keresték őt. Mindhiába.
Szomorúságuk vetekedett a mi bánatunkkal. A különbség csak az volt, hogy mi nem kerestük őt, mert tudtuk, hiábavaló lenne.
Aztán öt hónap múlva újra kutya került a házhoz. Sanyarú sorsa volt, mert már tizenegy éve egy cementes udvaron láncra verve tartotta a gazdasszonya. A kutya-mentőknek köszönhetően került hozzánk.
Rendkívül érdekes volt a két macska különböző reakciója. A fiatalabbik nagyon hamar összebarátkozott vele. Az idősebbik félt tőle. Egy év elteltével azonban úgy élnek együtt, mintha örök időtől fogva barátok lennének.
Elgondolkodtató, hogy kutya és macska, akiket örök ellenségként tartanak számon, ilyen jó barátságban élnek együtt.
Vajon ember az emberrel, miért nem képes békességben egymás mellett élni? Miért nem tudja elfogadni a másságot?
A teremtés koronája néha példát vehetne az együgyű négylábúaktól.
Tizennégy éves kutyánk megbetegedett és itt hagyott minket. A két macska csak téblábolt a házban. Láthatóan, egyfolytában őt keresték. Hihetetlenül szomorúak voltak, hogy sehol sem találták.
Mindegyre hozzánk bújtak, vigasztalást várva. Éveken keresztül egymás mellett ettek, a mindig friss vízzel teli edényből mindhárman ittak. Nyáron együtt futkároztak, játszottak az udvaron, télen egymást melegítve bújtak össze s aludtak egymás mellett, teljes békességben. Az öregebbik macska, a 18 éves, még jól emlékezett arra a napra, amikor a sovány, csupa seb kutya megjelent a kapuban, nyakában lógott a vastag, elszakított lánc egy része. Alig volt jártányi ereje, az eléje tett tálból is alig tudott enni. Miután lekerült nyakáról a lánc, megfürösztve, csak feküdt mozdulatlanul a takarón. Olyan szánalomra méltó volt, hogy a soktagú macskacsalád mindenik tagja befogadta. Miután felépült, sebei begyógyultak, megerősödött, vidám játszótársuk lett.
Idővel az idősebb macskák meghaltak, csak hárman maradtak. És most nincs sehol. A két macska bejárta az egész házat, átkutatták az udvar zegét-zugát, a kertben is keresték őt. Mindhiába.
Szomorúságuk vetekedett a mi bánatunkkal. A különbség csak az volt, hogy mi nem kerestük őt, mert tudtuk, hiábavaló lenne.
Aztán öt hónap múlva újra kutya került a házhoz. Sanyarú sorsa volt, mert már tizenegy éve egy cementes udvaron láncra verve tartotta a gazdasszonya. A kutya-mentőknek köszönhetően került hozzánk.
Rendkívül érdekes volt a két macska különböző reakciója. A fiatalabbik nagyon hamar összebarátkozott vele. Az idősebbik félt tőle. Egy év elteltével azonban úgy élnek együtt, mintha örök időtől fogva barátok lennének.
Elgondolkodtató, hogy kutya és macska, akiket örök ellenségként tartanak számon, ilyen jó barátságban élnek együtt.
Vajon ember az emberrel, miért nem képes békességben egymás mellett élni? Miért nem tudja elfogadni a másságot?
A teremtés koronája néha példát vehetne az együgyű négylábúaktól.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése