Farkas Dénes: Szerenád

2013. 01. 05.	Szerenád	Farkas Dénes
Ünnepek alkalmával a kolozsi cigányzenészek mindig megtiszteltek a parókiámon. Ennek a megtiszteltetésnek a természetes velejárója volt az a pénzecske, melyet ilyenkor adni illett a prímásnak, aki majd a bandában lerendezte a borravaló egy főre jutó részleteit. Kolozs valamikor ontotta magából a híres cigányprímásokat,ugyanis hajdanában nagy élet volt a fürdő vendéglőiben, szállodájában, ahol több banda húzta rendelésre a kivilágos kivirradtig tartó zenét. Ezek a zenészek azt muzsikáltak, amit kértek. Mindent tudtak. Végeztem temetési szertartást úgy, hogy a sírnál a beszédem után a banda rázendített a kéknefelejcsre. Mára ezek a művészek elfogytak, talán Cuki maradt a régi dinasztiából. A polgárosodás magával hozta a műdalok elterjedését. Igen, egy időben a műdalok lekörözték a tiszta forrásból merítkező népdalokat, mert egy kancsó bor mellett igen csak kapóra − szájra, akarom írni − jött az Akácos út, Deres már a határ, Erdő szélén nagy a zsivaj ..., akár Volt egyszer egy hadnagyocska, és így tovább, se szeri, se száma a palettának. Zeneileg antitalentummal ruháztattam fel. Nekem mindegy, nem is tudom, nem is értem − szóval csak annyit tudok, amit mások mondanak. Például azt is mondják, hogy a ”kívánságkosár egy nagy szirup”, melyből csöpög az idétlenség. Van, aki halottainak üzen, a másik embrió állagú unokájának küldi a nótát. Szóval, nem tudom, nem az én reszortom. Csak azt tudom, hogy ez az adás a legnézettebb, s akkor, ha a közvélemény kultúrszintje ezt szavatolja, akkor azt hiszem, hogy nekem is tetszik, hiszen Édesapám nem dalol már, Édesanyám sem ír a falunkról. Néhány éve pünkösdkor eltemettük drága Édesanyámat. Alig értem haza a számomra igen szomorú eseményről, s hallom, hogy a tornácon valaki mintha zenét „nyiszitelne”. Kinéztem az ajtón, látom, hogy ott van a vén cigány − Gyuszi − a nyűt vonóval s két szál dróttal a hegedűjén köszönteni akarván a pünkösd harmadnapját. Soha ilyent nem tettem, de a gyászomban mélyen felindulva Gyuszit pénz nélkül elkergettem... Néhány nap elteltével hallom a faluban, hogy Gyuszi, az öreg prímás eltávozott az élők sorából! Olyan mélyen megrázott a halála, hogy azóta sem feledem, mert egy az egyben végigéltem A vén cigány szirupos, de meghökkentő tragédiáját:  „nem muzsikál soha sem már ...” Most karácsony, újév időszakában Cuki megjelent. Megtisztelt! Leültettem! Megtiszteltem, Gyula emlékére elmuzsikálta nekem a Vén cigányt. Ha az örökkévalóság világában a lelkek találkoznak, akkor édesanyám, amíg jövök, mondd el Gyuszinak, hogy nem akartam rossz lenni...