Mikó Ferenc: Hit

2013. 01. 08.	Hit	Mikó Ferenc
Amikor kívülállóknak mesélünk unitarizmusunkról, sokszor elmondjuk, hogy kis egyház vagyunk. Az öntudatosabbak szívében sokszor megfogalmazódik, hogy miért nem vagyunk többen, ha ennyire nyílt és szabad egyház vagyunk? Érdeklődve figyelem ilyenkor év végén, év elején, a nagy ünnepek körül, társnemzetünk vallásosságát. Hosszú kígyózó sorok és tömegek órákat állnak egy csepp szenteltvízért, egy papi állásért. Gyermekként mindig kicsit kételkedve mentem el nagy vizes dézsák mellett, és furán néztem, ahogyan a templom előtt elhaladva sűrűn vetették a keresztet. Érdekes lehet az emberi érzéseket, gondolkozást is félreállító vak hit. Roma családoknál (is) megfigyelhető az a szociológusok által sokszor leírt tényező, hogy ha iskolába járnak, tanulnak és társadalmunkba beilleszkednek a szülők, akkor sokkal kevesebb gyermekük lesz. Mi unitáriusok is, csak akkor lehetünk népegyház, sok százezer, sokmilliós egyháztaggal, ha nagyon pontosan meghatározott irányelveket fektetünk le, és tanítunk híveinknek. Valamilyen különleges érzésből indíttatva az emberek szeretnek vakul hinni, és pontos útmutatásokat követni. Ezt sajnos mi nem tudjuk nekik megadni, hiszen mindenkit arra kérünk, hogy gondolkozzon, mérlegeljen, alkosson és higgyen önmagában is. Amíg ez nem lesz kelendő a világ többsége részére, nem tud valóra válni Brassai Sámuel mondása, miszerint az unitarizmus a jövő vallása. Addig vigaszul marad nekünk az, hogy szabadon gondolkozhatunk, és elfogadjuk, hogy mások olyan buzgón hisznek néhány vízmolekula varázserejében.