Farkas Dénes: Pajkos egyházi történetek III. - Papi bakik

2013. 01. 01.	Pajkos egyházi történetek III. - Papi bakik	Farkas Dénes
Kis- és Nagykede földrajzilag − tudtommal − a Fehér-Nyikó völgyéhez tartozik. Két kicsi falucska, mely mára azt hiszem a teljes elnéptelenedéstől csak arasznyi távolságra van. Zömében unitáriusok lakják, helyesebben lakták, de Nagykedében volt egy kis református közösség is. Gyermekkoromban Siménfalváról járt fel Dani pap, mindig a házunk előtt sántikált, mert egyik lába rövidebb volt, mint a másik, melynek okát nem ismerem. Kedves ember volt, mindig beköszönt, mikor a szüleim háza előtt baktatott Nagykede felé. Kúria is volt Kedében, mert a Borbáth család a nagybirtokosok közé tartozott, és ezt a családot „urazta” mindenki a vidéken. A két falu szegény lehetett a múltban is, mert csak együtt tudtak egy közös unitárius templomot építeni, s azt is olyan szerencsétlen helyre, hogy mindkét falu híveinek egy nagy hegyre kellett felkapaszkodni ahhoz, hogy az istentiszteleten részt vehessen. Utolsó berendezetten ott lakó papjuk Szathmári Géza volt, kinek elvonulása után csak toldozva-foltozva oldották meg a papi munkát. Előbb filia, majd társegyházközség státusban volt a két Kede. A mai helyzetét kevésbé ismerem. Az én gyermekkoromban egy Dudi nevű cigányember volt a harangozó. Nagyon szép ácsolt fatorony tartozott a templomhoz, mely néhány méterre délre állt a templomhajóhoz képest. Ilyen-jellegű unitárius tornyunk csak Magyarsároson, Kálnokon, és amint említettem,  Kedékben van. A baj tehát Kedében a templom megközelíthetőségével van, s ez akkor is így volt, mikor még volt aki megközelíthette volna. Dudi, a harangozó, mindig vasárnap összehúzta a harangokat, majd intett a toronyból a papnak, hogy ne mássza meg az agyagos hegyet, mert sem egyik, sem másik Kedéből senki nem kapaszkodott fel a két falu közös hegyére prédikációhallgatás végett. Ilyenkor a pap is visszafordult, s mindenki maradt a csendes imádkozás lehetőségével. Idős Báró József, már rég nyugdíjas pap bácsi jelentkezett valamelyik beszolgáló lelkésznél − Kedébe minden irányból volt már beszolgáló, körbe-körbe a Zsidó dombot Medesértől Csekefalváig – hogy ő tartana egy anyáknapját a kedeieknek. A szolgálata ajánlatát természetesen örömmel fogadta a beszolgáló lelkész, és a drága Öreg abban az irdatlan sárban felgyalogolt a kedeiek Sion-hegyére, majd visszafordult, s keserűséggel újságolta Jakab Dénes szentábrahámi lelkésznek midőn az megkérdezte, Na, Józsi bácsi, hogy sikerült Kedében az Anyáknapja?, Nem volt fiam sem kicsi gyermek, sem édesanya. Eszembe jutott Arany János néhány sora: Egy hang, mely csilingel az égi madárban, Hogy lerombolt fészkét rakja késő nyárban; Mely a pók fonalát százszor megfonatja, Noha füstbe százszor menjen áldozatja; S mely, hatalmasb szóval, a költőben riad: "Ha későn, ha csonkán, ha senkinek: írjad!" Rám ront a kérdés: hova lettek az Édesanyák, s hát a kicsi gyermekek? S hát az agyagot is elszenvedő szolgák?

2012. 12. 31.

Töprengek, tehát...