Farkas Dénes: Pajkos egyházi történetek I.

2012. 12. 03.	Pajkos egyházi történetek I.	Farkas Dénes
Az elmúlt rendszer nagyon korlátozta a papnevelést. Kevés teológust lehetett képezni, mert az akkori Vallásügyi Államtitkárság szabta meg a felvételire jelentkezhető ifjak számát. Egyértelmű volt, hogy az Egyházak elsorvasztása a cél. Mivel nem volt elegendő utánpótlás, úgy határozott az Egyházi Képviselő Tanács, hogy 70 éves korig kötelezi papjait a szolgálataik végzésére. Voltak, akik ezt remekül csinálták, de az öregedés hozta jelenségek akkor is éppen úgy megvoltak, mint ahogy ma. Ennek természetes velejáróit érzem magamon a mában, pedig most már 65 évesen „elvonulhat” a fáradt szolga, főleg ha − a mai divatos kifejezéssel élve − kiégettnek érezte, vagy érzi magát. Voltak nagyon szív-lélek papok, akik soha nem panaszkodtak, s állták a sarat Isten igájában. Ilyen volt idős Báró Józsi bácsi, kedves szolgatársam, később barátom, aki egy életen át szolgálta a homoródvárosfalvi gyülekezetet. Sok szép gondolatot vetet papírra vers és jegyzetek formájában, s még arra is tellett az energiájából, hogy majdnem hetvenévesen, új paplakot épített a régi helyett. Városfalva gyönyörű, nagy és új kultúrotthonának építésénél is bábáskodott, annak dacára, hogy ez időben minden közösségi dologból félretolták a papokat. Józsi bácsinak akkora volt a népszerűsége, hogy inkább a „sejt-titkár” (pártaktivista) vonult félre, minthogy belekössön a papba, s ezáltal a falu félreálljon. Egy alkalommal lementem Városfalvára, s kértem a jó öreget, hogy írjon nekem egy menyasszony búcsúztatót, mert valaki kéri a falumban, és én erre képtelen vagyok. Meg is csinálta ripp-ropp, és nagy sikert arattam vele. Szó szót hozott, s azt mondja nekem Józsi bácsi, hogy képzeld, hogy jártam: hallgattam s kezdte mesélni, hogy Székely Laci baróti lelkész meghívta, hogy tartson egy Dávid Ferenc ünnepélyt november 15-én. El is mentem − mondja Józsi bácsi − és volt egy albumom  Dávid Ferenc életével kapcsolatos képekkel, benne Déva vára, a Kerek Kő, János Zsigmond, A vallásszabadság kihirdetése stb. Amíg tartotta a megemlékező beszédet, az albumot körbe adta, hogy a hívek nézegessék, s adják kézről-kézre. Láttam, hogy komolytalanok −mondta Józsi bácsi −, mert az előadásom alatt mind vigyorogtak. Amikor hazajöttem, akkor vettem észre, hogy egy másik albumot vittem el, melyben Viola lányom és Emese (de szép volt) unokám képei voltak a tengerparton. Semmi baj, Józsi bácsi, mondtam én, hisz jár így az iparos. Kárpótlásként én is végignéztem Emese unokájának a képeit, mert Dávid Ferenccel már kollokviumokon találkoztam. Papi baki, mondhatja valaki, mely előfordul, de azokat a drágalelkű embereket nem feledem. Abban a világban nem ismertük a „kiégés” fogalmát, pedig nem volt sem „szupervájzer, sem modulozás”, csak lelkipásztori gondozás, legalább 70 éves korig. Az ilyen apró bakikat a népünk szeretettel bocsátotta meg!