Pál János: Lehavazott

2012. 12. 12.	Lehavazott	Pál János
Szombatról vasárnapra virradóan meseszerű havazásra ébredtem. Mióta az eszemet tudom, mindig élmény számomra nézni, ahogyan sűrűn aláhullnak a hópelyhek, ahogyan megkapaszkodva élőn és élettelenen, beborítanak mindent. Mondanom sem kell tehát, hogy a vasárnap reggel számomra paradicsomi látvánnyal kedveskedett. Több alkalommal is kibámultam az ablakon és nagy elégtétellel, gyönyörrel nyugtáztam, hogy a hó eltünteti az utcák szemetét, koszos, sáros szürkeségét. Egy idő után azonban már nemcsak a sarat, szemetet födte vastag hólepel, de nyomtalanul eltűnt alatta járdaszegély, sánc és árok, díszcserje és apró bokor is. Vasárnap reggelt nemcsak a természet csodája tette különlegessé. Választásra ébredtünk. A nagy napra, amikor bennünket, a nagyérdemű (sokat és sokfélével traktált) népet választásra buzdítottak, hívtak a még nagyobb érdeműek, mert ugye minden ember, helyesebben, minden voks számít! Rég nem voltunk ilyen fontosak! Pontosabban: négyévente egyszer… De elégedjünk meg ennyivel, nálunk felé csak ennyi dukál a kisembernek! Lehavazott: árkot, bokrot, fűszálat, vetést, mindent vastag hótakaró fed és tesz láthatatlanná. Lehavazott a mi életünkben is. Megtörtént a voksolás és ezzel a feledés vastag hótakarója fedi be, teszi láthatatlanná újból (és már sokadszorra) a szavazataiért tegnap még olyan fontos kisembert, mert a hatalom nem közszolgálat, nem jótékonykodás, hanem a javak, a befolyások elosztásának monopóliuma azok közt, akik azt gyakorolják. Ui.: Akit talán elszomorítottak soraim, üzenem: nem kell kétségbe esni. Négy év múlva ismét kitavaszodik, és újból ránk ragyognak a sokat ígérő napsugarak.