Mátéfi Tímea: A harmadik lépés

2012. 12. 16.	A harmadik lépés	Mátéfi Tímea
Lángra lobban ma a harmadik is − a pillanat mozdulatlan csendjében, olyan észrevétlen könnyedséggel, ahogy korábban a másik kettő. Immár hárman jelzik felkiáltójelként, szobák lázas zsongásába vagy magányos némaságába burkolózva az ünnep közeledtét. Közben meg várakozunk, mert ennek van most ideje. Hogy mire? Talán mindenki másképp, de ugyanarra… Van, aki kintről várja, hogy bekopogjon hozzá valaki vagy valami, s az jelenti neki majd a megérkezést. Van, aki neki kezdett már a belső nagytakarításnak, a lélek ablakait pucolja, a békesség pogácsáit, mákos- és diós bejgliit sütögeti, a megértés beporosodott szőnyegét porolja a frissen hullott hóban, a hagyomány terítőit mossa, keményíti, vasalja, a szeretet karácsonyi dallamaival hangolódik a belső megérkezésre. Nem lehet vagy csak kívül, vagy csak belül megérkezni. Kell mindkettő, egyszerre. Szerintem. Valahogy így vagyunk mi teremtve, és ritka kevés, aki meg tud elégedni csak az egyikkel: mert képes rá, vagy, mert muszáj neki. A kinti mínuszoktól való rettegésemet mindinkább próbálom feloldani a szűzfehér hóbunda látványának gyönyörűségében. Ujjong a lelkem: hátha-hátha fehér lesz majd az ünnepünk, hiszen Katalin nem kopogott idén! Úgy tűnik, ami a természettől telik, megteszi, hogy minden rendben legyen. A többi rajtam, rajtad áll! „Aki csinálni akar valamit, talál rá eszközt. Aki nem akar csinálni semmit, talál rá mentéseget” − olvasom öröknaptárom mai üzenetét. Mentségek után kapálózunk, vagy próbálunk tenni valamit? A legkisebb lépés is már lépés, előrehaladás önmagunkban, önmagunkért (is). Mérlegelj! Ma mi okozta neked a legnagyobb örömet, és mi cibálta meg életkedvedet? Mi ennek az oka? Tanulj meg közeledni, lépéseket tenni kívül és belül! Ne rohanj, de ne is légy túl lassú! Így, ha az ünnepet szentelő Egy is úgy akarja, megérkezhetsz a negyedik lángralobbanás fényében ünnepedhez.