2012. 11. 28. | Miért nem születhetett Jézus Krisztus Kr.e./Kr.u. 0-ban? | Dr. Ádám Attila | |
Talán
unalmasnak is tűnik ismét az idővel foglalkozni, mint legutóbb, a maja
próféciák kapcsán. De Jézussal kapcsolatban is ebbe a témakörbe
ütközünk. A legtöbb, a közelmúltig élő és gyönyörű biblikus népi
hagyomány is elbeszéli Jézus születését, a Parasztbiblia (Magyar népi
biblikus történetek. Gondolat, Bp. 1985.) csakúgy, mint ez a
népköltési székely vers is, ha természetesen nem is az évszámot, hanem
legfeljebb az évszakot. Az A.D. (Anno Domini, azaz „az Úr évében”) vagy
B.C. (Before Christ) megjelölés viszont csak akkor válik fantáziánk
megmozgatójává, ha kiderül, hogy Jézus Krisztus nem születhetett
Kr.e./Kr.u. „0”-ban, amint ezt a keresztény időszámítás sugallja. Több
okból sem. A különböző szerzők véleménye abban sem teljesen egységes,
hogy miért nem volt „0.” év, azaz csak Kr.e. 1./Kr. u. 1. évfordulója?1,2,3
Az „eredeti” időszámítás alapja, Róma alapításának évszáma, akár
pontos volt, akár nem, létjogosultságát vesztette a Római Birodalom
felbomlásával3. Az új naptár megszerkesztése a pápa
kezdeményezésére Kr. u. 525-ben Dionüsziosz Exiguus (aki nem azonos a
korábbi, hasonló nevű íróval, és ezért választotta szerényen az Exiguus
[kicsiny] melléknevet) nevéhez kapcsolódik. A naptár alapjául
Krisztus születését tekintette, ezzel is segítve a kereszténység
további elterjedését. Számításához Dionüsziosz egyes források szerint a
római császárok uralkodási dátumait vette figyelembe, de két hibát is
elkövetett3. Először is kihagyta 0. évet, ami egy éves csúszást okoz3. Hesemann4 szerint
viszont a 0, mint szám ismeretlen volt a nyugati világban, vagyis ez
nem Dionüsziosz rovására írható. Állítólag újabb hibát okoz az a
négyéves időszak kihagyása, amikor Augusztus császár még saját nevén,
azaz Octavianuszként uralkodott (Kr.e. 32-28.). Ez összességében 5 év
tévedés, ami azt eredményezi, hogy Jézus paradox módon Kr.e. 5-ben
születhetett3. Ebben az érdekes érvelésben csak az
kérdőjelezhető meg, hogy a kritikus 4 éves időszak jóval Krisztus
születése (vagyis a 0. év) „előttre” esik, vagyis ebből a szempontból
érdektelen. Hesemann szerint viszont Dionüsziosz pont a Kr.e. 27-et,
Octavianusz augustusi címének dátumát vette kiindulópontként figyelembe,
ami így Alexandriai Kelement (lásd később) figyelembe véve Kr.u.1-et
ad a születés dátumaként4.
Grüll kijelenti: „Jézus semmiféleképp sem születhetett 0-ban” 2.
Ez a megállapítás viszont a fenti naptárszámítási bonyodalmak tükrében
teljesen elfogadható. A további miértek azért sokasodnak első
pillantásra is, mert a két, ezzel kapcsolatos bibliai utalás (Mt, 2:1-2
és Lk, 2:1-6) Picknett és Prince1 szerint kölcsönösen kizárják egymást. Mások, például Hesemann4
szerint viszont Máté és Lukács egybehangzóan azt támaszják alá, hogy
Jézus Nagy Herodes uralkodása alatt (vagyis Herodes halála, Kr.e. 4-et
megelőzően) született. Ez az ellentmondás azonban talán mégis
feloldható és nagyobb valószínűséggel megadható a valós születési év, ha
minden fellelhető bibliai és nem bibliai utalást alaposan körbejárunk.
|
2012. december 1., szombat
Dr. Ádám Attila: Miért nem születhetett Jézus Krisztus Kr.e./Kr.u. 0-ban?
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése