Sándor Szilárd: A kapca, a petróleumlámpa és az ígéret

2012. 12. 04.	A kapca, a petróleumlámpa és az ígéret	Sándor Szilárd
Manapság az ember azt sem tudja is kezdjen azzal a szóval, hogy ígéret. Talán lassan hasznavehetetlenné lesz, mint a kapca vagy petróleumlámpa, vagy a palatábla szavaink. Mert hát az ígéretre lassan épp annyira nincs szükség, mint a kapcára, merthát ki látott korcsolyacipőben kapcát, s éppen manapság, amikor mindenki csak úgy csúszik a jegen a tél közeledtével mindjárt. Advent nekünk a telet is jelenti, s ha már tél, akkor jég is, mert elég csúszós kezd lenni amúgy is a világ, ha meg jég, akkor korcsolya is, azt pedig egy cipőtalpra szerkesztik rá, s abba viszont nem kell kapca. De nem kell petróleumlámpa sem, pedig még mindig szép a lángja, de hiába, mert hát az inframeghajtású izzók világában csak úgy izzik izzig-vérig minden, de ott nem kormosodik be a lámpacső, és lassan azt sem tudni, mire is való az a szó, hogy petróleumlámpa. Értjük ugyan a szót, de nem használjuk, mert nem tapad a jelentéséhez használható internetes szolgáltató. A palatáblával pedig hasonlóképpen vagyunk. Lehet, hogy lassan csak azok tudják, hogy mit jelent, akiket érdekel, de nem azokat, akik a trigonometriáról, tiangulációs viszonyokról vagy a triadikus kapcsolatok szóhasználatában vágják a rendet. Rendben van, csak el kell rázni, de ehhez a rázáshoz nem kell nagy feszültség, csak lazaság és életszeretet. Ez csak három olyan szó, fogalom, betűkapcsolat vagy nevezhetjük talán kódolt üzenetnek vagy bárminek, amire azt mondjuk, hogy kapca, petróleumlámpa vagy palatábla. Vajon így lennénk azzal a szóval, azzal a jelentést sugalló betűrenddel, vagy valamiféle üzenetet jelölő fogalommal, jelentéssel, kódolt kommunikációs információ-adathordozóval az ígéret esetében is?  Különösen most advent idejében – elővesszük e szót nosztalgiából vagy megszokásból, érzelgőségből vagy számításból, vágyálomból vagy logikai mutatók alapján, szociológiai felmérésekre alapozva vagy különböző lélektani iskolák rejtett vagy hasított lojalitást kutató tárgyiasított szubjektumok találkozásának egyik meghatározó elemeként böszörményi második dimenziójának a vetületében? Leporoljuk e szót vagy porosan használjuk, és ha nem poroljuk le, akkor prüsszögünk tőle? Mit tudunk kezdeni az egésszel? Hogy könnyebb, ha a mi ajkunkról hangzik el, vagy ha a mi fülünkbe mondja be valaki, ha a mi ujjbegyünk üti le a számítógép billentyűjére, vagy ha a szemünk mozgását hozza zavarba, ha látjuk vagy halljuk a szót: ígéret? Advent alkalmával érdemes elgondolkozni ebben várakozó vagy megvárakoztató, elváró vagy megváró, kiváró és beváró vagy ideváró világban, hogy mit jelent számunkra ez a szó: ígéret. Ne feledjük: van egy olyan ígéret is, amire talán legkevésbé számítunk, amikor e szóval szembesülünk és ez az isteni ígéret. Amit eddig írtam e szóról mind értelmetlen, ha erre az ígéretre figyelünk. Isten életet ígért, és ezért élünk. A kérdés az, hogy mi Istennek mit tudunk ígérni, amit be is tudunk tartani, és utána közelebb kerülünk nemcsak a szó ízéhez, zamatához, illatához, értékéhez, melegéhez, finomságához, de egyúttal arra a karácsonyra készülünk, amit megígér nekünk az Isten, ha el tudjuk fogadni és felismerjük az Ő ígéretét. Ez pedig épp olyan szép és világos, mint a petróleumlámpa, és épp olyan hasznos, mint a kapca, és épp olyan törékeny, mint a palatábla. Vigyázzunk rá!