Benedek Enikő: Az anya

2013. 05. 16.	Az anya	Benedek Enikő
Miért van az, hogy tíz ember közül legfeljebb egy, ha elmeséli, olyan nagy lelkesedéssel, átéléssel, azt az örömöt, boldogságot, békét, nyugalmat, − amely ha egy pillanatra is, de áthatja igazi valóját, − hogy az másokra is „átragadjon”? Az emberek inkább a bajaikról, problémáikról, betegségeikről, a pénz hiányáról beszélnek szívesebben, s nem veszik észre, hogy ez mennyire „fertőz”. Közel egy éve már, hogy ismerkedem a méhek csodálatos világával A legelső, amit látni szerettem volna minél hamarabb: az anya. Hát ez nem adatott meg olyan könnyen nekem, pedig Örösi Pál Zoltán olyan szépen, egyszerűen leírja: „A lép közepén megpillantjuk az anyát. A sok munkás közt is szembeötlik, mert potroha hosszú. A munkás potroha alig nyúlik túl szárnya végén, a jól petéző anya potrohának jókora része kilátszik a szárny alól….Az anya nem uralkodik, csak petézik, a királyné elnevezés helytelen.” (Méhek között) Amikor végre megpillanthattam az anyát, egy pillanatra valami más dimenzióban éreztem magam. Leírhatatlan ez az érzés. A méhek táncoltak mellettem, a lépek illatoztak, a közeli akácfák bólogattak, s mintha én is szálltam volna a boldogságtól. Amikor földet ért a lábam, kissé megijedtem. Aztán eszembe jutott: mintha már olvastam volna egy történetet ehhez hasonló érzésekről, amikor az író kedvenc kánonját hallgatta, és észlelte, amint a kertben lévő bokrok és növények finoman hajladoznak, és kisugározzák a saját örömüket, békéjüket. „Ez az epizód csupán néhány másodpercig tartott, és azóta nem éltem át, de mind a mai napig arra emlékeztet, hogy milyenek a dolgok valójában, nem csupán a növények és a fák számára, hanem az egész élet számára. Ez a szeretet, öröm és harmónia minden élőlényben jelen van: minden atomban, minden sejtben, minden rovarban, minden teremtményben. Csak akkor válik láthatatlanná, ha a fizikai érzékszerveink észleléseivel, az ítéleteinkkel és a hiedelmünkkel leplezzük. A harmóniát nem kell megtalálnunk – belül kell fellelnünk, és meg kell engednünk, hogy megragadja a figyelmünket.” (Mike Dooley: Végtelen lehetőségek) Én nem leplezek semmit, én csak engedek, mert én egy vagyok a tíz ember közül. „Vagy nem tudjátok, hogy testetek, amit Istentől kaptatok a bennetek levő Szentlélek temploma, és ezért nem a magatokéi vagytok?” (1 Kor 6,19)