2013. 05. 02. | Álmodozás Csíkszeredától Nagyváradig | Dr. Ádám Attila L. | |
Azt
mondják, addig jó, amíg vannak az embernek álmai. Pedig vannak emberek,
akik bár kimutathatóan álmodnak (legalább is az agyi elektromos jelek
erre utalnak), de nem emlékeznek másnap az álmaikra, még reggel felkelés
után sem. Nos, miről álmodnék, ha emlékezhetnék az álmaimra? Magamnak
is meglepő lehet a kérdés.
Elég sok
erdélyi várról és templomról szóló könyvünk van otthon, még Orbán
Balázs egy-egy régi kiadása is. De jórészt itteni, magyarországi
kiadványok. A legtöbbükben csak Derzzsel találkozunk az unitárius
templomok közül. Ami egyrészt érthető, mert azt hiszem Berethalom és
Derzs mellett kevés a Világörökség listára is felvett egyházi műemlék
Erdélyben. Unitáriusnak biztosan ez az egyetlen.
Néhol
még fel-feltűnik egy-egy könyvben Énlaka és Magyarszovát unitárius
temploma is, de ezzel aztán vége is van a listának. Speciálisabb
könyvekben a kárpát-medencei Szent László legenda ábrázolások kapcsán
még esetleg pár másik unitárius templom is megjelenik, de inkább csak a
templombelső.
Ha
emlékeznék álmaimra, lehet, hogy arról álmodnék, hogy végigjárom és
végigfotózom az erdélyi unitárius templomokat egy könyvkiadvány számára.
Ha végiggondolom, szinte megdöbbentő, hogy milyen keveset láttam eddig:
Udvarhely, Keresztúr, Énlaka, Recsenyéd, Derzs, Fiatfalva,
Alsóboldogfalva, Vásárhely, Magyarszovát, Kolozs, Kolozsvár, Torda,
Torockó, Torockószentgyörgy… A szász erődtemplomokból is szinte ennyit
láttam.
Természetesen
a már meglévő fotókból is összeállítható lenne a körülbelül 100 erdélyi
unitárius templomot (használatban lévő és azon kívülieket) felölelő
kiadvány. Büszke része lehetne a könyvnek az újonnan épült templomok
bemutatása. De talán mégis jobb lenne egy egységes kötet, új fotókkal.
Hozzáadva a magyarországi, talán tízet sem számláló unitárius
templomokat is. Minden templom írhatna magáról a könyvhöz, talán
súlyozva, a műemléki és egyházi jelentősége függvényében.
Álmodozás
ide, fotózás oda, ettől még az erdélyi templomokat csak végig kellene
járnom egyszer, Csíkszeredától Nagyváradig. Talán az idén egy kis
részébe eljuthat az ember. Terv van: a Homoród-mente és Csekefalva
környéke. Már az is nagy csoda lenne! Az Unitárius templomok a
Kárpát-medencében című könyv pedig még inkább csoda számba mehetne,
nemcsak unitáriusoknak.
|
2013. május 2., csütörtök
Dr. Ádám Attila L.: Álmodozás Csíkszeredától Nagyváradig
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése