2013. 05. 06. | Názáretben | Czire Szabolcs | |
A
reggeli bibliai olvasmányom Jézus názáreti fellépése. Most nem törődöm
a részhez kapcsolódó szakirodalmi feltételezésekkel, csak eltűnődöm:
vajon Jézus számára hol és hogyan kezdődött a nyilvános működés? Vajon
hol mondta el első beszédét? Lukács, aki sok egyéni anyagot közöl, tudni
véli, hogy közvetlenül a megkísértés után Jézus hazatért szülőfalujába,
és ott tanítóként bemutatkozott. Lukács ugyanakkor sejteti, hogy
Jézusnak már híre volt, többfelé tanított és gyógyított, ennek a
történetnek mégis különleges drámaiságot ad.
Rég nem
járt otthon. Kíváncsian figyelik. Talán többen oda is súgnak Máriának,
hogy büszke lehetsz a fiadra: hogy megnőtt, és milyen okos! Testvérei is
ott vannak, és talán még sosem voltak ilyen büszkék.
Közben
peregnek Lukács tollán a cselekvést kifejező igék, a kimért nyugalom
mögötti sodrás föltartóztathatatlan: bement, felállt, odanyújtották,
kinyitotta, megkereste, összegöngyölte, átadta és leült. Egy pillanatra
lelassult minden, egy pillanatra megnyugodott még a békesség.
És ekkor
történt valami, ami megváltoztatott mindent. Újabb ige: szólni kezdett.
Ilyen egyszerűen: szólni kezdett. Újra elragadnak az igék, de ezek már
másak: csodálkoztak, kérdezték, megteltek haraggal, felkeltek, kiűzték,
elvitték, letaszítsák.
Mi történik, ha akkor Jézus nem szól? Mi történik, ha csak annyit mond, amivel még mindenki egyetért?
Ismerjük
azt a fajta belső feszültséget, amit nyilvános szólás előtt érzünk,
olyan szólás előtt, amiről tudjuk, hogy nem lehet visszavonni? Ismerjük a
mellkasi különbséget az elismerést kiváltó szólás előtti, és a haragot
kiváltó szólás előtti érzésekben? Amikor tudjuk, hogy ha szólunk, többé
már nem lesz olyan, mintha nem szóltunk volna. Már nem lehet visszajutni
oda, ahol akkor voltunk, amikor szólni készülünk. És mégis szólni kell,
mert kell!
Többé
nem szólt senki Máriához. Mária sem szólt, és talán nem volt büszke,
mert nagyobb volt benne a féltés. A testvérek nem egészen értették a
dolgot, de tudták, hogy most csendben kell hazamenni.
A
négyszáz lelkes falu gyülekező helyére ezen a szombaton is megnyugodni
mentek az emberek. De erről Jézusnak más volt a véleménye…
|
2013. május 6., hétfő
Czire Szabolcs: Názáretben
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése