Székely Kinga Réka: Ráébredéseim

2013. 05. 09.	Ráébredéseim	Székely Kinga Réka
A kinti előszoba fogasán, mely időnként úgy néz ki, mint egy buglya, már régóta lóg egy fekete női kabát és egy feketés szürke férfi pulóver. Gazdáik visszaadták lelküket a Teremtőnek. A kertben a királyliliom az első nagy virág, mely megindul az ég felé tavasszal. A halálon túli létről, a sejtelmes túlvilágról beszélnek ezek a virágok, úgy amint a női kabát és a férfi pulóver a kinti fogason. Babonás irigykedéssel nézek ezekre a tárgyakra, néha dühvel, néha félelemmel, néha megvetéssel. Miért léteznek azok földi valójukban, ha gazdájuk már átlépte a menny kapuját? A válasz sokszor későn jön, legalábbis nekem későnek tűnik. Ilyenkor hasonló vagyok azokhoz a megmaradt tanítványokhoz, akikben a nagypénteki keresztrefeszítés keserűségét nem tudta teljességgel feloldani az örökélet reményét sugalló húsvét. Hasonló vagyok hozzájuk, akik a fájdalomtól szédülten mentek a semmi útján, akik már nem tudtak lelkesedni a földi élet szépsége iránt, akiket a fölöslegesség elsúlytalanító érzése dobigált egyik napról a másikra. De nekem is eljött áldozócsütörtök. Ráébredtem egy másik bizonyosságra. Ráébredtem arra a folytonosságra, arra a meg nem szakadó lélekláncra, amiről földi szavakkal beszélni egyenesen nevetséges, de mégis van, mégis tapasztalható. Ráébredtem a léttel szembeni emberi tehetetlenségemre, de ez a kiszolgáltatottság nem alázott meg, hanem felemelt, könnyűvé tette döntéseimet. Ráébredtem arra, hogy az, ami most itt van, az a teljesség. Ráébredtem arra a hagyatékra, amit nekem kell továbbvinni mindazoktól, akik életük keresztrefeszítéses halála után a földi útjukat befejezték. Már nem haragszom a tárgyakra. Nem idegesít érzéketlenségük, nem bosszant maradandóságuk, nem tesz ingerültté jelenlétük. Gyönyörködöm a liliomokban, mert múlandóságukkal emberi életemet modellezik.