2013. 05. 31. | Fényképek | Gál Zoltán | |
A
fotózás történetének legelején az egyszerű emberek féltek az életük egy
pillanatát megörökítő masinától, mert úgy gondolták, hogy lelküket is
elragadja a csodagépezet. Aztán, az idő múlásával megbarátkoztak vele,
és ünneplőbe öltözve foglalt előtte helyet a család apraja és nagyja.
Amikor
gyermekeinket először fényképészhez vittük, nagyon vegyes érzelmeket
váltott ki belőlük az ismeretlen. Kisfiúnk magabiztosan ült és
csodálkozva nézett a kamerába, kislányunk idegenkedett az új
környezettől, a helytől, az ismeretlen bácsitól. A kezdeti nehézségeken
egy séta segített, amely során sikerült őt meggyőzni. És elkészült a
kép.
Gyerekkoromban
szívesen kerestem fel a családi fényképtárat, amely az egyik fiókban
lapult. Ismerős és ismeretlen arcokat néztem, kérdezgettem, hogy ki
kicsoda. Láttam a megváltozott arcvonásokat, amelyeket a képen
szereplőkre rácsókolt az idő, és láttam azokat is, akiket már régen
elszólított a gondviselés.
A
fényképek egy-egy jelentős eseményt örökítenek meg. Feledhetetlen
emlékek, élmények fűződnek hozzájuk. Egyesek ott maradnak a
filmtekercsen, vagy a számítógép mappájában. De mindenik emlékeztet
valamire. Akár a világ csodaszép tájait, akár hétköznapi életünk egy
tovatűnő percét örökítik meg, mindig jó visszaemlékezni, és kissé
visszautazni az időbe. És akiket megörökítenek, mindig a szívünkben
maradnak.
|
2013. május 31., péntek
Gál Zoltán: Fényképek
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése