Az elengedés képessége Csáki Levente
Az elmúlt napok egyikén egykori szolgálati helyem mellett autóztunk el a családdal. Legkisebb lányom kivételével mindannyiunk szemében valami fájdalmas csillogott. Hosszú percekig elmélkedtem azon, hogy mennyire tudunk ragaszkodni olykor-olykor egy helyhez, egy tárgyhoz, akár egy személyhez. Ezt a szorongató érzést éreztem akkor is, amikor elveszítettem hét évesen édesanyámat, vagy éppen amikor elképzelem egy szeretetteljes embertársam elvesztését.
Talán éppen ez a ragaszkodás minden baj gyökere. Miért ragaszkodunk görcsösen mulandó „dolgainkhoz”? Minden változik, minden elmúlik. Rettegünk attól, hogy valamit is elengedjünk, rettegünk az élet mulandóságától, az élettől.
Mielőtt bárki is félreértené, úgy gondolom, hogy a ragaszkodás mögött rejlő szándék nem feltétlenül rossz. Nem baj az, ha valaki vágyik a boldogságra, azonban amit meg akarunk ragadni, az természeténél fogva megragadhatatlan. A tibetiek mondják, hogy „nem moshatod meg kétszer a koszos kezedet ugyanabban az eliramló folyóban.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése