A „napba öltözött asszony” Máthé Sándor
Kissé megkésve..., mégis írom, mondom, mert a szívem diktálja az alábbiakat.
János apostolé a látomás. A látomásbeli asszony „napba van öltözve”. Ez annak a jelképe, hogy önmagunkban nincs világosságunk. Isten nélkül olyanok vagyunk, mint a meg nem gyújtott gyertya, mint a nap nélküli hold. Ha azonban az igazság napja felé fordulunk, akkor egész lelkünk megvilágosodik Isten jelenlétének fényétől. Ennek beteljesedéséről beszél az édesanyák élete.
„Te minden erőnél erősebb erő: anyai szeretet! Te emberi testbe öltözött napfény! Te Isten szívéből leszállott szent láng...!” – írja Gárdonyi Géza.
Életem egyik legszebb, legmaradandóbb emléke jut eszembe. Öcsémmel elhatároztuk – én tizenkét éves lehettem, ő kilenc –, hogy anyák napján megajándékozzuk édesanyánkat. Szorgalmasan gyűjtöttük a pénzt az ajándékra. Arra nem gondoltunk, hogy miből, honnan teremtjük elő a szükséges összeget. Végül meglett az ajándék: egy konyhai reszelő és egy fakanál. A fakanalat én magam faragtam. Aztán anyák napján, templomba menetel előtt, előálltunk és átadtuk egyszerű ajándékainkat. Gyermekként akkor fedeztem fel először az arcán azt a fényt, amiről az apostol beszél. Ennek a pillanatnak a varázsát azóta sem tudom elfelejteni. A májusi nap fénye elhalványult. A házban tündöklő fény valósággal megdöbbentett, de soha addig, talán azután sem tapasztalt boldogság-érzettel töltött el. Mi történt akkor ott velünk? Nem tudom megmagyarázni. De a csodálatosat nem is kell megmagyarázni. Az ilyen emlék örökké él a lélekben, mint anyánk szemében az öröm. Ezért a ragyogásért, a szemükben csillogó örömért szeressük őket. Ha már nincsenek, őrizzük emléküket.
Legyenek áldottak!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése