2010. 06. 13 Az egyszeriség terhe Orbán Erika
Vannak életünkben különös éberséggel megélt pillanatok, amikor az ilyen csak egyszer történik élményét kihangosítja tudatunk. Legtöbbször olyan helyzetek, események, amikor valóban történik valami: első önálló lépések; első nap az óvodában, iskolában; konfirmálás; első csók; első külföldi utazás; házasság; nyeremény a szerencsejátékban; válás; első szakmai siker; első gyermek születése; keresztelés; első temetés...
E felsorolás kapcsán eltűnődöm: miként viszonyul egymáshoz az egyszeriség és az elsőbbség?!
Teljesen nyilvánvalónak tűnik, hogy ami valaha megtörténik, az először megtörténik egyszer, és/de egyszer történik meg először. A kérdés attól válik feszítővé, mivel úgy tűnik, (egyre inkább) kultúránkban (is), az élet néhány értékközvetítő területén – vallási hovatartozás, házasság, munkahelyi elköteleződés – már nem az egyszeriség, az egyszeri választás és elköteleződés lesz jellemző. Az értékeltolódás egyértelmű. S mivel egyre nehezebb fenntartani a hagyományos értékek egyszeriségének még a látszatát is, ezért a „feldarabolt fontosságok” elsőbbségi egyszeriségének különös jelentőséget tulajdonítunk. A tartalmi egyszeriségükben bizonytalan pillanatokat kiváltjuk az elsőbbség formai egyszeriségével. Nap mint nap új helyzetekbe bonyolódunk, először történik velünk valami, és e helyzetek, már szokatlan és kihívást rejtő jellegük miatt is fontossá válnak. Milyen jó volna némi rutint szerezni napjainkhoz! Összefüggéseket, mintázatokat keresni és felfedezni embertársainkban, élethelyzeteinkben, hogy ne (csak) attól váljék értékessé a pillanat, mert (úgy véljük) egyszer történik meg! A létünket, életünket feldaraboló információ- és „adat-szmog”-ban (David Shenk) meg kell találnunk azokat a lelki oxigén-bárokat, ahol töltekezhetünk. És közben emlékeznünk kell: végső soron egyetlen létezőről, Életünkről tudjuk teljes bizonyossággal, hogy egyszeri. Ez tán felszabadíthat az átmenetek múló egyszeriségének terhe alól.
A szárnyakat adó és teremtő egység bennünk való megszületéséért különbséget kell tennünk a szent egyszeri (Élet) és az elsőbbségi egyszeri (helyzetek) között. S ez utóbbiakról, ha ismételhető természetük megnyilvánul, az legyen mindig minőségi ugrás a korábbi állapothoz képest. Azzal a hittel „legyünk a lehetőség tanítványai” (Kierkegaard), hogy egy szerető Isten (ön)tudattal, lüktető vérerek hálójába zárt testtel és egyszeriségében is változó lélekkel felruházott kifejeződései vagyunk. Egyszeriségünk terhét könnyítse a tanítás: „Ember vagyok, semmi sem idegen tőlem, ami emberi.” (Terentius)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése