2010. 06. 08 Ballagások Nagy László
Napok óta érkeznek a kicsengetési kártyák barátaink, ismerőseink gyermekeitől vagy épp egykori konfirmálóktól. Jól esik olvasgatni az idézeteket, a tanárok névsorát, a diákok nevét, és visszagondolni azokra a napokra, amikor mi is nagy lelkesedéssel készültünk a sokkal szerényebb kicsengetésre. A jó Isten tartsa meg ifjainkat és adja, hogy mind célba jussanak, és boldogok lehessenek!
Emlékszem, hogy hetekkel a kicsengetés előtt azon vitatkoztunk a kint- és a bentlakók, hogy milyen ruhában is ballagjunk. Számunkra, a bentlakóknak, a szerényebb lehetőségűeknek az volt a természetes, hogy a régi egyenruhában, a „tollasabbak” pedig szerettek volna új ruhát készíttetni. Végülis az egyenruha győzött. Igaz, akkor már a kék „egyen-ing” nagyon sok aláírást, kéznyomot őrzött. Ez így volt jó és szép. A divatbemutató a bankettre maradt.
Olvasom, hogy egy ballagási kiadás elérheti a 3.500–4.000 lejt. Miért is ne, hiszen ez csak egyszer van az életben, és gyermekünk megérdemli, még akkor is, ha netán nem sikerül az érettségije. A tehetősebbje mindezt megtoldhatja egy autóval is. A banknak van pénze és reméljük, hogy sokáig élünk, vissza tudjuk fizetni. A mi gyermekünkről van szó.
Egy kis történettel zárnám: egy üzletben az elárusítónő elcsípett egy gyermeket lopás közben. Hívta a szülőket, de azok nagyon foglaltak voltak, és nem tudtak elmenni a boltba, találkozni a hölggyel. Ezért a nő úgy határozott, hogy hazakíséri a gyermeket. Az apuka miután végighallgatta a történteket csak ennyit mondott: „Asszonyom, ön megijesztett. Már azt hittem, valami komolyabb dolog történt a kisfiammal” – és mosolyogva megsimogatta csemetéje fejecskéjét. Ennyi!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése