2010. 07. 09. Gyűrűk a tavon Lázár Levente
Minden évben nagyon sokat kirándulunk a gyermekekkel. Valahányszor megtehetjük, ha csak pár órára is, de kimegyünk a közeli erdő szélére. Van, amikor biciklivel, máskor autóval, attól függően, hogy mennyi idő áll a rendelkezésünkre. Évente ott töltünk legalább 4 napot, sátorral. Valósággal vonz az a hely. Feltölt érintetlensége, tisztasága, reggeli ködfátyola és esti csendje. Jó ott lenni örömben, fájdalomban, napsütésben és esőben egyaránt.
Pár napja voltunk ott.
Borús az idő, sok a sár, de mintha nem is érdekelne. Nem messze a kedvenc helytől van egy kis tó. Szokássá vált már, ha megérkezünk, lemegyünk a tóra. Nem fürödni, nem halászni, nem békát fogni, hanem ahogy én szoktam mondani: szőni (ezen a vidéken kacsázásnak nevezik). Már az is kihívás, hogy lapos követ kapjunk, majd fontos megtalálni a kellő dőlésszöget és csuklómozdulatot, hogy az elrepített kő pattoghasson a víz színén. Az egész család tudja már a módszerét, és minden alkalommal, több-kevesebb szerencsével átszőjük az egész tavat. Jó móka...
Legutóbb, miután már mindenki megunta a szövést, én ott maradtam a tóparton pár percre. A vízbe szőtt kövek gyűrűi még ott ringatóztak, majd ütköztek egymással és a parttal. Oda-vissza, egyre gyengülő erővel, majd teljesen kisimult a tó tükre, s egy pillanatnyi csend után rázendítettek a békák. Mintha ott sem jártunk volna...
Azt szoktuk mondani: minden csoda három napig tart. Úgy gondolom, minden különleges esemény maga a szövés. Az élet vizének felzavarása, beszövése. Megunjuk és elmegyünk. De: ott maradnak a gyűrűk! Ott ringatóznak lelkünkben, tudatunkban, ütköznek más érzésekkel és sok esetben a végletekkel, majd visszairányulnak a kiindulópontba, míg fel nem dolgozzuk, meg nem értjük, ki nem simítjuk, hogy helyre állhasson a régi egyensúly és rend.
Figyelünk-e a fodrozódó gyűrűkre? Jobb ráfordítani egy kicsivel több időt, mert akár cunami is lehet belőle...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése