2010. 07. 10. Vasárnapra készülve Nagy László
Sokszor eszembe jutnak gyermekkorom vasárnapjai. Reggel a csordahajtás után mindenki megseperte a ház elejét nyírfavesszőből készült seprűvel. Ilyenkor már hallatszott a reggeli harangszó. Betöltötte a falut, köszöntötte az új napot, s az új reggelre ébredőket. Aztán a reggeli munkák elvégzése után édesanyám a vasárnapi ebéd elkészítéséhez látott. Nemsokára a húsleves kellemes, semmivel össze nem téveszthető illata töltötte be a házat. Hogy ki ne fusson, és lassan főjön, a „füttő” szélére húzta a fazakat. Volt ideje „fődögelni”, a húsnak meg „süllögni” az érclábasban, amíg a templomból hazaértünk.
Vasárnaponként sokszor megálltam az ablak előtt és néztem, amint a szomszédból elindultak az idősebb férfiak. Akkor még sokan fehér harisnyában, csizmában, fehér ingben és fekete lájbiban, fejükön fekete kalappal. Hihetetlen nyugalom és békesség arcukon. A templom előtt volt idő a harmadik harangszóig megbeszélni a hét történéseit. Az idősebb, özvegyasszonyok általában feketében, vagy sötét ruhában, karon fogva egymást, békésen mentek a férfiak után. A gyermekekről, unokákról, örömről és tragédiákról beszélgettek, a faluban terjengő pletykákat osztották meg. Most is hallom keresztanyáim hallottátok-e kérdését, amelyre választ sem várva, meséltek. Lelki békesség és nyugalom. Ők nemigen késtek el a templomból.
Kész vagy-e már, mindjárt húzzák be, hallom a zsörtölődő hangot. Nem baj, mert autóval 2–3 perc alatt ott vagyunk. Így is jó, csak ott legyenek. Csak ott legyenek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése