Majálisok Nagy László
Előző írásomban egy szép gyermekkori emlékemet elevenítettem fel. Most újból egy pár évtizedet utazom a múltba, haza a szülőfaluba, s felidézem én is a majálisok gyermekeket érintő szép hagyományát.
Mindez akkor jutott eszembe, amikor az idei konfirmálásra készültünk itt a betonrengetegben, s elbeszélgettem az ifjakkal. Szomorúan vettem tudomásul, hogy összemérhetetlenül járatosabbak a számítógép ismeretében és kezelésében, mint én, de valami hiányzik életükből: a szép gyermekkori élmények. Az is lehet, hogy tévedek, hogy csak én vagy a hozzám hasonló korú kollegáim látják így. És az is lehet, hogy csak városon látható ez.
Most, amikor orgonaillat (még nem akácfa-illat) tölti be még a város külvárosainak utcáit is, érzem a nyírfának édes, kesernyés illatát, nedvének, a „viricsnek” ízét. S érzem azt a lelkesedést, ahogy két-három barátommal a közeli erdőbe mentünk, szép nyírfákat kerestünk, kivágtuk, hazacipeltük, hogy május elsejére a lányok kapujára szegezzük, drótozzuk, hogy a nagyobb legények ne lopják el, s ne tegyék az ők szeretőjük kapujába. A fára tintaceruzával mindenki ráírta nevét, hogy reggel leolvashassák, és tudhassa a falu népe, hogy ki kinek tett zöldágat.
Ez már jelentett valamit. Május elsején, amikor összegyűlt a falu apraja-nagyja mulatni, a zöldágat a lányok csipkével szegélyezett, kihímzett zsebkendővel köszönték meg.
Még ma is van e zsebkendőkből egy.
Mára életvitelünk nagyon megváltozott. Idegeskedünk, rohanunk, nincs időnk semmire – mondjuk. Érdemes viszont néha megállni és meghallgatni az ébredő nyár zenéjét, megérezni Isten csodálatosan szép, teremtett világának illatát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése